Beleesve az Igazságba

Második fejezet: Richard Johnson

Miközben Ted átmászott a kerítésen, hogy elhagyja az autóutat, rájött hogy már túl késő visszamennie a Teremhez. Az összejövetel véget ér mire olyan messzire elgyalogol. Elképzelhetetlen, hogy hazamenjen. Az egyetlen lehetőség Johnsonék otthona volt.

Sok ideje volt gondolkozni a magányos, hosszú úton a sötétben, és úgy tűnt hogy Sátán végig a sarkában jár.

"Tényleg ezt akarom tenni? Vagy csak agymosott vagyok és nem tudok róla?" Elmosolyodott felszáradó könnyei alatt erre a gondolatra; még soha nem gondolkodott ilyen tisztán. Ha tényleg kimosták az agyát, csak a régi világ mocskos gondolatai lettek kitörölve - és ez így a legjobb. A világi vágyaktól megtisztultnak és romlatlannak érezte magát. És most mégis egy gyönyörű nő látomása táncolt át elméjén. Egyedül ült egy gyors autóban vagy bárkit lenyűgözött a discoban menő öltözetével és tánctudásával - képzeletbeli életében, ami még nem halt meg, de átmenetileg el volt fojtva.

Erőfeszítésében, hogy megölje az "óembere" gondolatait, ez az "új ember" visszatekintett, hogyan kezdett új emberré válni.

Egy hideg januári nap volt, amikor Ted kistestvérével, Jasonnal a konyhaasztalnál ült és a képzettségének megfelelő állásajánlatokat karikázta be a Keres-Kínál újságban.

Amikor az ajtócsengő megszólalt, Patric és Juanita kiszaladtak, versenyezve ki ér oda elsőnek. Jason elkapta őket és figyelmeztette, hogy nem szabad kinyitniuk az ajtót, ha anya nincs otthon. Ámde Ted megragadta az alkalmat, hogy bebizonyítsa, milyen nagy. Úgy vélve, hogy az ilyen tilalmak rá többé nem vonatkoznak, hiszen már elmúlt 16 éves, kinyitotta az ajtót. Egy harmincas éveiben járó, jól öltözött férfi állt ott bőr aktatáskával. Egy kicsivel mögötte mellette egy nagyon szép nő. Mindketten magasak voltak és úgy néztek ki, mint azok az emberek, akiket Ted a Lawrence Welk Showban szokott látni, akiket úgy lehet leírni: "tökéletes emberek".

"Jó napot" kezdte a férfi, " a nevem Richard Johnson és ő a feleségem, Vonnie."

"Szia", mondta Vonnie kedvesen.

"És miben lehetek segítségükre?" kérdezte Ted, próbálva lenyűgözni testvéreit felnőttes beszédmódjával.

"Nos, szeretném ha nyitott elmével meghallgatna néhány részletet a Szentírásból, hogy mit gondol róluk?" Richard mindig szeretett messze eltérni a szolgálati összejövetelen bemutatott felkínálástól, és kedvence a rögtönzés volt.

"Rendben van!" felelte Ted eltúlzott méltósággal. Majd fensőségesen nézve testvéreire behívta a két idegent a nappaliba, hogy üljenek le.

Ted hamarosan teljesen megfeledkezett a kicsik lenyűgözéséről, amint elmélyedt a Szentírásban, amit hangosan felolvastak neki.

Miután felolvasták a leírását annak, amit ők "új világnak" neveztek, az Ésaiás 11. fejezetéből, Vonnie az ő beszédének értékes eszközét használva saját édes szavaival festette le a képet:

"Gondold csak el, Ted: nem szeretnél egy olyan korban élni, amikor nincs gyűlölet, előítélet vagy bűnözés? Amikor a földön minden ember jól táplált, szeretett és boldog lesz? Még a vadállatok is szelídek lesznek. 'Az oroszlán a bárány mellett fekszik.' És ami még fontosabb, napjaink oroszlán-szerű jellemvonásokkal bíró emberei nem nyomják el többé a kedves, szelíd bárány-szerű embereket. Mindannyian egy csodálatos, áldásos összhangba lesznek hozva a mindenek felett uralkodó Jehova Istennel, aki elküldi áldásait közénk mint felfrissítő esőt a kiszáradt pusztába.

Ott nem lesz betegség, járvány vagy halál, ahogy Jehova megmondta, ő el fog törölni minden könnyet a szemeinkről, és halál és jajkiáltás és fájdalom nem lesz többé. Egy jóval természetesebb életet fogunk élni, közelebb a természethez (ami tökéletes lesz akkorra, ahogy "az élet folyójának vize" folyik Jehova trónjától) ahogy azt mindig is szerettük volna. Isten a világot az ember javára teremtette, és még ha az ember kritikus mértékben el is pusztította, és hatalmas problémákat okozott is magának, amiket soha nem tudna megoldani, Jehova Isten még mindig kész rá, hogy megbocsásson neki és kisöpörje mindazt a szemetet, amit az ember okozott. Akkor majd eljön a béke és jólét új világa, amikor kiárasztja áldásait az ő népére.

"De hogy az ő népének egyik tagja legyél, most kell az ő oldalára állnod. Máskülönben, ha még ennek a régi világnak a része leszel, mikor Armageddon eljön, te is félre leszel söpörve a régi világgal együtt, mert csak akik előretekintenek rá és imádkoznak az új világért, fognak élve átmenni abba.

Ted elgondolkozott mindezen. Lenyűgözték a szép szavak, és nála jóval bölcsebb emberek is összetévesztették már az igazságot a szépséggel. Megvette folyóirataikat és kért pénzt Jasontól, hogy megvehesse Az igazság, mely örök élethez vezet könyvet.

Kérdezték, hogy visszajöhetnek-e majd - ő visszahívta őket. Kérdezték, hogy elkezdhetnének-e vele egy Biblia tanulmányozást - buzgón beleegyezett. Ez volt messze a legjobb hír, amit valaha is hallott, különösen hogy úgy vélte, ott egy egész gyülekezet van teli ilyen emberekkel mint ezek: mind tökéletesek, mind teljesen újvilágiak, mind olyan sokat tudók és kedvesek. Készségesen elhitte Vonnie leírását erről a szellemi paradicsomról Jehova népe közt."

De hamarosan, mikor Mary Evanston hazaért az aznapi vásárlásból, Ted kezdte jobban meggondolni. Soha nem hallott még embercsoportot ennyire gyalázni bárki által, legfőképp anyja által nem. Mintha távollétében Ted a Ku Klux Klan [amerikai négergyűlölő szervezet - a ford. megj.] tagjait hívta volna be, nem a Bibliakutatókat. Ted vonakodva beleegyezett, hogy többé nem foglalkozik velük és elfelejti őket, az újságjaikat és a könyvet tömött ruhásszekrénye hátuljába lökte be.

Ted egy héttel ez előtt az eset előtt iratkozott ki az iskolából és a következő hetet eredménytelen álláskereséssel töltötte. Bánta már, hogy mint "túl gyerekest" otthagyta az oktatást, mert senki nem akarta ilyen fiatalon alkalmazni. Egy elkedvetlenítő hét volt, de tudta, hogy apja és anyja mögötte állnak. Meglepődtek, amikor először beszélt nekik vágyáról, hogy otthagyja a középiskolát; de nem mutattak ellenállást. Valójában örülni látszottak a lehetőségnek. Nehéz időszakot éltek át, mert Larry Evanston keveset keresett és minden cent számított. De elég rosszul ment neki az álláskeresés.

A következő szombaton, pontosan egy héttel az első látogatásuk után Richard és Vonnie kopogtattak Evanstonék ajtaján. Ekkor Ted szülei mindketten otthon voltak.

"Igeen?", szólt ki Larry türelmetlenül a hokimeccsre gondolva, amit most elmulaszt.

"Üdvözlöm uram," kezdte Richard, próbálva lágyítani az előttük álló rideg alakot, hogy az örömhír erőteljes szavaira majd ne hasítsa ketté őket: "egy Bibliakutató páros vagyunk és Isten üzenetét osztjuk meg az emberekkel az ön szomszédságában ma".

"Mos nem érünk rá", szakította félbe Larry és kezdte becsukni az ajtót. Vonnie gyorsan megkérdezte: "Ted itthon van? Beszéltünk vele a múlt héten és kérte, hogy jöjjünk vissza ma."

Larry, aki nem volt teljesen képben a dologról és hallotta a tömeg éljenzését a TV-ből, odahívta Tedet az ajtóhoz és visszament a meccshez.

Ted engedelmesen az ajtóhoz ment és beszélgetni kezdett velük. Elbűvölő párosnak találta őket. Először anyja szavai jutottak eszébe és azon gondolkodott, hogyan tudná kedvesen elküldeni őket, de a nő mézédes szavai hamarosan újra megigézték.

"Behívnám önöket - látom, kékek a kezeik a hidegtől ahogy a Bibliát lapozzák - de nem tudnánk beszélgetni a TV-től, attól tartok," felelte Ted.

"Ez esetben, " mondta Richard legkedvesebb hangján, "szeretnénk ha tudnád, hogy van egy hely ahova eljöhetsz, ha szeretnél többet tudni az Igazságról és találkozni Jehova Isten népével. Van egy Királyság-termünk ahol egy héten kétszer összejövünk. Valószínűleg láttad mád - jobbra a 61-es úton."

"Igen, úgy vélem, láttam. De nem tudok eljutni oda."

"Vannak összejövetelek a házunkban is, mondta Vonnie. Minden csütörtökön esete könyvtanulmányozás van egy kis csoporttal. Nem messze lakunk tőletek. Könnyen átgyalogolhatsz, ha nincs autód. Sőt, örömmel elviszünk bármikor a Terembe is -- "

"Miféle terembe?" kiáltott ki Mary "Mért hagyod nyitva az ajtót Theodore Evanston, kimegy az egész meleg! Szokása volt, mint a többi szülőnek is, hogy teljes nevükön szólította gyerekeit, mintha ez jobban közvetítené haragját. Hogy a vitát egy kis semmiséggel kezdje, ez is stratégiája volt. Emódon növelhette aggodalmát a tetőpontig, mire eljutott a súlyosabb témáig. "Nem tudod, mekkora gázszámlánk volt a múlthónapban? Mér állsz ott? Beszélgetsz valakivel?" - színlelte tudatlanságát a látogatókat illetően.

"Üdvözlöm, Evanston asszony," kezdte bátran Richard túlságosan is derűs hangon," éppen a Bibliáról beszélgetünk Ted-del. Voltunk itt a múlthéten és érdeklődést mutatott aziránt, amit mondtunk. Ha volna oly kedves és beengedne minket, megspórolnánk a meleget és mindkettőjükkel beszélhetnénk."

Mary sötét ábrázattal gondolkodott egy pillanatig. Ekkor felragyogott az arca és mondta nekik, hogy jöjjenek be. Bejöttek. Ted leült szemben a díványra, aminek a másik végén apja ült, elmerülve a TV-ben. De amikor Richard és Vonnie is követték, Mary rájuk förmedt: "Nem mondtam, hogy üljenek le! Mondják el a mondandójukat ott állva; nem akarom, hogy behordják a havat a szőnyegemre. Semmi udvariasság nincs magukban?"

"Bocsánat,",mormogta Richard, felismerve mivel áll szemben.

"Amint azt elmondtuk Tednek a múlt héten, a Biblia nyújtja az egyetlen igaz reménységet az emberiség számára, előre mutatva a béke és vidámság új rendjére. "

"Igen, van Bibliám és olvasom is" felelte Mary "Úgyhogy mi szükségem arra, hogy idejöjjenek? Az emberekkel azt éreztetik, hogy ők nem keresztények, mert akkor az emberek házaiba kéne menniük, bolondot csinálva magukból mint maguk! Azt gondolják, hogy annyival jobbak nálunk?"

"Nem, nem vagyunk jobbak. Ha elővenné a Bibliáját, szeretnék mutatni néhány írásszöveget, melyek megmutatják miért jöttünk az ön ajtajához."

"Nem kell elővennem a Bibliámat, eléggé ismerem a szívemmel.

Tudom, mit mond a hamis próféták jöveteléről és az igaz hívők félrevezetéséről. Tudom mit mond, hogy miben kell hinnem a megváltáshoz: 'Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy akik hisznek benne, megmeneküljenek.' Én hiszek benne, úgyhogy mi szükségem magukra? Maguk hamis próféták, maguk nem hisznek Jézusban, és még abban sem hisznek, hogy van lelkünk. De majd rájönnek, hogy van lelkük, mikor a pokolba jutnak, mert oda mennek mindannyian! "

Richard vette a bátorságot, hogy amint Mary szavai eljutottak a diadalmas végkövetkeztetésre, odamenjen a televízióhoz és majdnem teljesen lehalkítsa. Látszólag ez azért volt, hogy Marynak ne kelljen annyira kiabálnia. De valójában azért, hogy válaszát még könnyebben meghallják anélkül, hogy elrontaná a hatást hangjának felemelésével:

"Azt mondja, hogy ön hisz Istenben és a Fiában. De mi is az valójában, amit hisz róluk? A Biblia azt mondja nekem, hogy Isten szeretet és hogy haragja nem marad meg örökre. Ez a Biblia Istene és az Isten, akiben én hiszek. De úgy tűnik, ön egy teljesen más eszmében hisz ezzel a szerető Istennel kapcsolatban; ön egy kínzó Istenben hisz, aki a pokol lángjait fűti! És ez által a hit által érzi biztosnak a megváltását? Hölgyem, már megbocsásson, de nem hiszem, hogy komolyan gondolja amit mondott. Nem kéne belenéznie a Bibliába, hogy lássa, igaz e vagy sem amit mondunk? Nos ha képes megjegyezni: Cselekedetek 17. fejezet, 10. és 11. versben láthatja a Bereaiak példáját, akiket a Biblia nemeseknek nevez, mert 'a legnagyobb készséggel fogadták a szót, naponta gondosan vizsgálva az Írásokat, hogy úgy vannak-e ezek a dolgok'. A Biblia arra buzdítja önt, hogy 'győződjön meg minden dologról', mert valóban, sok hamis próféta megy ki és vezet félre sokakat -- de honnan tudná melyik az igaz és melyik a hamis anélkül, hogy Isten szavához fordulna? Mi bátran az ön ajtajához jöttünk, Bibliával a kezünkben, készen arra, hogy bebizonyítsuk, az egyháza hamis próféta mely félrevezeti önt, és hogy ez - emelte fel drámaian a Bibliát - az Igazság, ami szabaddá teszi!

" Ön azt mondja, mi bolondok vagyunk, hogy az ajtajához jőve hirdetjük az örömhírt olyan embereknek, akiknek már van vallása. Ha én bolond vagyok, Krisztusért vagyok bolond, ahogy Pál is volt. Ő nem osztotta az ön különös nézetét hogy csak a hitre van szükség a megmentéshez: 'Szívvel gyakorlunk hitet a megigazításra, de szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megváltásra." Jakab hasonlóképpen mutatja ki ugyanezt kérdésében: 'Mi haszna annak testvéreim, ha valaki azt mondja, neki van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon megmentheti e őt a hit? Ugyanígy, ahogy a test lélek nélkül halott, a hit is halott cselekedetek nélkül.'

A gyűlölet, melyet irántunk érez nyilvánvaló, kedves asszonyom. De Krisztus azt mondta tanítványainak, hogy prédikálják az ő királyságának örömhírét és merítsék be a tanítványokat az ő nevében Mi ezt tesszük, miképp egy más vallás sem. Krisztus azt is tanítottal, hogy az ő népe gyűlöletes és üldözött lesz az ő nevéért; önmaga bizonyította ezáltal, hogy mi vagyunk Krisztus igaz tanítványai."

Mary ott állt és próbálta felfogni az egészet és valami hibát vagy rést találni, ahol megtámadhatja a férfi szavait. Most egyszerűen hátat fordított nekik és odament a TV-hez.

"Micsinász, asszony?" kiáltotta Larry, amikor felesége tüntetően kikapcsolta a TV-t. Ott ült a kanapé szélén és kezét fülére téve próbálta elnyomni a vitatkozás hangját, hogy hallja a közvetítést.

"Hajítsd ki ezeket az embereket!" kiáltotta Mary egész testében remegve, lecsukott szemmel, mintha nem tudna várni rá, hogy ezeknek a démonoknak az elviselhetetlen jelenléte véget érjen.

Larry felállt, aggódva felesége állapotáért. Jelentőségteljesen ránézett kettőjükre és így szólt: "Hallották, mit mondott a hölgy - takarodjanak a pokolba kifelé!"

Szó nélkül elmentek. Mary lerogyott a karosszékbe, mintha egy évszázad fáradtsága lenne rajta, teljesen kimerült volt.

"Jól vagy, drágám?" kérdezte Larry hátrafordulva.

"Nyugi, jól vagyok. Nem hallgatok a Gonoszra, amikor a házamba jön; a pokolba is, túl sokat hallottam már a hangját, hogy ne ismerjem fel. Ezért a fiatalemberért aggódom."

Larry felnézett Tedre és nem értette, mért aggódik érte. Annyira lenyűgözték a szavak, hogy csak hallgatta és úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg őket. Még soha nem hallott ilyen diadalmas visszavágást anyjának. Mindig az övé volt az utolsó szó - egészen mostanáig. Micsoda mesterei ez a férfi és a nő a Bibliának és a beszédnek. Ez nem lehet más, mint az Igazság!

"Ne hallgass rájuk, fiam," figyelmeztette Larry. "Ülj ide mellém és nézd a meccset. Mama, hozz még csipszet meg Tednek egy sört."

"Sört? Tednek? kérdezte Mary nevetve."

"Persze, elég idős már, ugye fiam?"

Ted ránézett mindkettőjükre, egyikről a másikra oda - vissza, alig érzékelhető lassúsággal. "Nem hallottátok - nem hallottátok őket? Amit mondtak, a szavakat, amiket használtak?"

"Neem, én a hokimeccset hallgattam, Teddy. Gyöjjé mán, és nézd az öregeddel együtt. Ne gondolkozz ezeken a fanatikusokon, megbabonáznak aztán becsavarodsz a rossz dolgokon gondolkodva."

Ted felállt és az ablakhoz ment. "Még csak most szállnak be a kocsijukba," mondta.

"Micsoda megszabadulás!" kuncogott Mary. "Egy másik férfi és nő is van ott, " folytatta Ted a beszámolót, kíváncsi vagyok, mit mondhatnak rólunk."

"Kit izgat?" válaszolt megvetően Larry, és újra teljesen a meccsre irányította figyelmét.

"Nevetnek!", anya, apa, nevetnek rajtunk! " kiáltott fel meglepődve Ted, aztán nevetni kezdett önmagán."

"Gyere attól az ablaktól és hagyd őket, jobb a békesség!" Mary elkeseredett annak gondolatára, hogy az emberek rajta nevetnek.

Ted nevetett az egészen és kiment az ajtón, becsapva maga mögött. Mary megragadta a szék karfáját és felpattant. Mire az ablakhoz ért, Ted átment az úton és az autójuk ablakán át beszélgetett velük. Mire kinyitotta az ajtót és kiordított neki, már kapott egy cédulát Johnsonék címével és telefonszámával.

A következő héten Ted megvett számos könyvet Richardtól és sokat el is olvasott. Bezárkózott a szobájába, csak enni jött ki, és minden információt magába fogadott, amit meg tudott érteni. Mikor véget ért hosszadalmas "alapozása", első útja Johnsonék házába vezetett. Ekkor Richard kezdte el tanítani minden este (a szokásos heti egy tanulmányozás helyett) az Igazság könyvet használva. Ted három hét alatt végigszáguldott a könyvön, elkezdte látogatni az összejöveteleket és a szolgálatba járni.

Ekkor elérte azt a pontot, ahonnan önmaga tanulmányozott és készült fel a bemerítkezésre a következő, június negyedikei kongresszusra.

Betanulta a válaszokat az előírt 80 kérdésre és izgatottan várta a három találkozót a vénekkel, akik kikérdezik tőle ezeket a kérdéseket, mielőtt jóváhagyják a bemerítését.

Ted abbahagyta az emlékezést amikor elérte a Johnson család házát. Remélte, hogy nem alszanak még, és elkezdett gondolkodni, hogyan magyarázza el helyzetét a legméltóságteljesebb és -ékesszólóbb módon. Ted nem csak az igazságot tanulmányozta, de megpróbálta elérni azt a szintet a kiváló előadókészségben és kecsességben, amit a legjobb Tanú, úgy tűnt, varázslatosan birtokol. Kikeresett minden ismeretlen szót a szótárból és odafigyelt, hogy használjon minden újonnan felfedezett kifejezést, ahányszor csak lehetséges. Hamarosan úgy fogok beszélni, mint egy Őrtorony cikk, gondolta, de az igazság az volt, hogy beszéde még gyakran elbizakodottnak tűnt.

Könnyű léptekkel felment a fából épült tornácra, úgyhogy nem ébresztette volna fel Johnsonékat, ha korán lefeküdtek. De az ajtóhoz közeledve hangokat hallott. Amikor odaért, tétovázott hogy kopogjon-e, mert a hangok nagyon vitatkozósnak tűntek.

"Akkor abba kell hagyjam, ugye?", egy kis szünet, "Ugye?"

"Igen, bizonyára. De te a gyerekekkel fogsz úttörőzni."

A kérdező hang Vonnie-é volt, a válaszoló Richardé. Ted nem tudta, helyes-e megzavarni őket a vita közepén, de úgy érezte, rosszabb lenne hallgatóznia, úgyhogy bekopogott az ajtón.

"Te könnyen beszélsz", hallotta a megzavarodott Vonnie hangját, "egész nap és fél éjszaka dolgozol."

"Megint itt tartunk?" esett kétségbe Richard, "Nézd, mondom, hogy megpróbálom otthagyni, de addig is későig kell dolgoznom. Felelősségeim vannak - egy csapat ember dolgozik alattam -- "

"És mit gondolsz, ki kapja a bírálatot a távollétedért? Ma este is kaptam Nelson testvértől egy jó kis letolást miattad. Azt mondta, micsoda rossz példa ez a gyülekezetnek. Annyira szégyelltem magam."

Észrevette, hogy nem hallották halk kopogását, de a vita egyre hangosabb volt, úgyhogy elhatározta, hogy kopog még egyszer, amint Richard válaszol Vonnie utóbbi kijelentésére.

"Néha egy begyöpösödött kriptaszökevény ez a Nelson testvér. Meg kéne értse, hogy az embernek dolgoznia kell, hogy eltartsa zsémbes feleségét és gyerekeket. Ráadásul én ügyvédet is fizetek, hogy magamhoz vehessem a gyerekeimet. És magamhoz is veszem őket." - tette hozzá határozottan "úgyhogy jobb ha beletörődsz.

Tudtad, hogy akarom őket, amikor hozzám jöttél feleségül. Ha nem akarsz anya lenni, akkor el is mehetsz!"

Ez az utolsó kissé kemény volt, úgyhogy Ted időt adott Vonnienak, hogy védekezhessen.

"Anya vagyok, vagy már elfeledkeztél a lányunkról?"

Ennyi elég volt. Ted hangosan kopogtatott.

"Á, helló, Ted," mosolygott Richard egyszerre rázva és húzva a kezét " gyere csak be!" Mi szél hozott e késői órában?"

Ted körülnézett a szobában Vonniet keresve, de nem látta. "Elnézésed kérem, hogy zavarlak, de apám elűzött otthonról."

"Igen, Vonnie elmondott mindent ami a Teremben történt amikor bement és ordítozott. Fiú, Sátán valóban nehéz időket okoz neked. De ne érezd magad magányos különcnek emiatt; ezt csinálja mindenkivel a bemerítkezés előtt- mert ez az utolsó dolog, amit akarna, hogy megtegyél, úgyhogy a legjobb trükkjeit veszi elő ilyenkor. De mi ismerjük mindet - nincs semmi új a zsákjában, ahogy a Biblia legjobban kifejezi ezt. Szóval mi történt, miután apád kirángatott a teremből?"

"Beszálltunk az autóba és az autóúton mentünk. Aztán megkért, hogy válasszak a családom és a bemerítkezés közt. Az utóbbit választottam és ő kidobott."

"Ott az autóúton?"

"Igen, a kerítésen másztam át, hogy kijöjjek, és aztán idejöttem. De nem volt annyira rossz. Sok időm volt gondolkodásra."

Richard rámosolygott és Ted is elmosolyodott kissé, igazi örömmel. Nem csak mert sikeresen kiállta Sátán nagy próbáját és az Igazságot választotta, Richard olyan kedves kifejezését használta, mint "az utóbbit választottam". Meleg, kellemes érzés ereszkedett közéjük és testvéreknek érezték egymást sokkal inkább, mint valaha.

Miután a felragyogás valamelyest elhalványult, Richard a homlokára csapott tenyerével. Ez volt a szokása amikor valami hirtelen megvilágosodik előtte. Az egyetlen különleges dolog ebben az volt, ahogy gondosan ügyelt, hogy amennyire csak lehetséges hátrahajtotta ujjait, hogy mintha attól félne, hogy hajához vagy fejéhez érnek.

"Az emeleti lakrész szabad és nálam van a kulcsa." magyarázta. "A házinéni itt hagyta nálam, hogy megmutathassam az érdeklődőknek ha nincs itthon. Ma éjjel ott alhatsz."

"Biztos vagy benne, hogy ez helyes?"

"Biztos. Senki nem tudja meg. Van benne ágy meg minden. Szólok Vonnie-nak, hogy kerítsen valami ágyneműt hogy minden meglegyen."

Ezzel Richard kinyitotta a hálószoba ajtaját és bement. Egy régi öreg asztal látszott, amit nyitott könyvek borítottak be rendezetlenül. Az asztal másik oldalán egy mennyezetig érő polc állt, tele könyvekkel. Az ágy a szoba baloldalán állt és csak a széle látszott, ahogy Ted udvariasan elhátrált az ajtóból. A baloldali fal túlsó végén Ted látóterén kívül volt a ruhásszekrény és a budoár.

"Itt vannak," vette ki Richard a kulcsokat az asztalfiókjából, pár centire feldobva és kezének gyors mozdulatával elkapva azokat.

"Édesem!" szólította miközben kijött a hálószobából és átment a nappalin a rosszul elhelyezett fürdőszoba felé. "Édesem!"

"Mi van?" válaszolt halk hangon.

"Ted Ewanston van itt. Az emeleten fog aludni. Van néhány ágyneműnk arra az ágyra?"

"Rögtön, egy perc és jövök."

"No, akkor üljünk le." kuncogott Richard "még egy órát várhatunk."

Ted leült a díványra nagyjából oda, ahol korábban Vonnie-vel ültek. Nem mosolygott Richard viccén, mintha nem akart volna állást foglalni veszekedésükben, még ha humornak álcázták is.

"Vagy tudod mit?" mondta Richard izgatottan, mint egy gyerek, akinek éjszakára ott marad a barátja, "Menjünk fel és megmutatom a lakrészed."

Kimentek az előtérbe és felmentek a lépcső keskeny fokain. A lépcső tetején az ajtó kifelé nyílt, arra késztetve a belépőt, hogy egy fokkal lentebbről kinyújtózva nyomja le a kilincset. Richardnak ez nem volt nehéz, mert magas volt. A lakrész jóval kellemesebb volt, mint Johnssonéké. Plüss kárpit, új tapéta, sötét fa konyhabútorok. Mint Richardéknál, a nappali a konyha felé nyitott volt, valójában a konyha szélesebb volt, mint a nappali. Egy kis átjáróból nyílt jobbra a fürdőszoba és szemben a hálószoba.

"Igazán kellemes hely," mondta Ted, "olyan minden, mintha új lenne."

"Igen, felújítottak mindent évekkel ezelőtt, úgyhogy megemelték a lakbért. Azelőtt itt fenn laktam. De amikor megházasodtam, leköltöztünk, mert kellett a több szoba."

Miután mindent megmutatott Tednek és elmondta, hogy nézett ki régen, Richard leült a díványra és felsóhajtott:" Ah, az agglegény élet!"

Épp ekkor jött be Vonnie ágyneművel, párnával, bögrével és egy doboz tejjel. "Megy még a hűtőszekrény?" kérdezte miközben a konyha felé ment.

"Biztos nem hagyták bekapcsolva, amikor senki se lakik itt," gúnyolódott Richard Tedre mosolyogva, várva hogy ő is nevessen felesége butaságán.

"Mindenesetre a gáz nyitva van," mondta Vonie, figyelmet sem vetve rá.

"Mit csinálsz, testvérnő?" kérdezte Ted.

"Gondoltam nehéz lesz ma éjjel elaludnod egy idegen ágyban, és talán igyál egy kis langyos tejet, hogy segítsen."

"Nagyon figyelmes vagy."

"Ezért vannak a testvérnők." Amikor rámosolygott látta először az arcát, mióta bejött; látszott rajta, hogy sírt. Szemei pirosak voltak.

Ahogy Vonnie bement a hálószobába a huzatokkal, Richard hangosan megkérdezte: "Mit szándékozol tenni, most hogy magadra maradtál? Vagy visszamész egy ellenséges családba?"

"Nem, nem hinném hogy visszamegyek. Nem bírnám ki többé. Állandó üldözés, letörnek amikor épülnöm kéne. Azt hiszem találok helyet magamnak és lesz munkám is."

Richard teátrálisan körülnézett a szobában és széles mosollyal megkérdezte: "És mit szólnál ehhez?"

"Ehhez?" kérdezte Ted meglepve mintha soha nem gondolt volna erre, "Soha nem telik nekem erre a helyre!"

"Ó, meg leszel lepve, hogy mire telik, ha a szerető testvérek és testvérnők figyelnek rád."

"Szeretetből nem lehet kifizetni a lakbért" nevetett Ted.

"Vonnie nem sokkal ezután ért vissza, "Gyerünk, Richard. Becsszóra, ráfér a fiúra egy kis alvás. Ha nem vonszollak el, egész éjjel beszélgetni fogtok."

"Igen, drágám" alázatoskodott. "Aludj egyet arra, amit mondtam, Ted. Mi jobban szeretnénk, ha testvér lakna itt fent, mintha egy világi."

"De a házinénitek befogad egy olyat, mint én?"

"Szereti Jehova Tanúit bérlőnek," felelte Richard, "mert vigyáznak a berendezésre és pontosan fizetnek." "Általában" - úgy érezte Vonnie, ezt hozzá kell tennie, mire Ted kuncogott kissé.

Amikor elmentek, Ted lassan megitta a meleg tejet és eltűnődött, hogy tényleg igaz, amit Bob Morrow mondott, tényleg elfelejtették-e hogy ő fekete? Ez volt az elsődleges ok, amiért aggódott hogy a házinéni elfogadja -e, nem az, hogy Tanú.

Amikor alsóruhára vetkőzött és készült bemászni az ágyba, vette észre, hogy hogy milyen rettenetes meleg van a szobában. Úgy tűnt, hogy az összes meleg feljött a földszintről, mert az mindig hideg és huzatos volt. Ahogy a sarokban álló fútőventillátorhoz ment, hogy lekapcsolja, habár élvezte a meleg légáramot, ahogy simogatta arcát és haját, ismét civakodás hangját hallotta.

"Nem akartam még elmondani neked", kezdte Richard, "de úgy néz ki, June átadja a gyerekek felügyeletét végre. Legfeljebb napok kérdése, úgy véljük."

"Milyen jó neked," mondta gúnyosan Vonnie, "mi történt, hogy meggondolta magát? Azt hittem, soha nem mond le róluk."

"Akarod mondani: remélted, hogy nem mond le."

"Nos, felbérelhetek egy szolgálót, azt hiszem ---"

"Ne legyél hülye. Mint feleségnek kötelességed gondot viselned a gyermekeimről. Nem rosszcsontok, tudod. Beszéltem velük az Igazságról. Azonkívül, te szeretsz, becsülsz engem és engedelmes vagy nekem, amint az kötelessége egy alázatos feleségnek."

"Szeretnék alázatos feleség lenni, szeretnék anya lenni. És szeretnék úttörőzni. Valójában mindez vagyok máris. De ha még három gyereket idehozol hogy gondjukat viseljem -- gyerekeket, akik még az Igazságban sincsenek -- akkor nem lehetek többé úttörő. Akkor nem lesz időm, amit Jeannie-vel tölthetnék, mint egy igazi anya. Minden időmet valaki más gyerekeivel fogom tölteni."

"Az én gyerekeimmel!" emlékeztette Richard.

"És hogy mondjam meg Jeannie-nek" folytatta Vonnie. "Hogy mondjam meg neki, hogy ezután négy felé kell osztani anyukáját? Mit gondolsz, hogy befolyásolja ez az életét?"

"Jennie mindig örül, ha látja a gyerekeket, amikor eljönnek, tudod jól. Jól elvannak egymással, főleg Joey-val.

"Mint barátok. De soha nem úgy, mint testvérek.!"

Ekkor egy kis szünet volt és Richard lágyabb hangon folytatta: "Nézd, drágám, ez van. Ez fog történni. Nem érdemes küzdeni ellene. Beszéljük meg..." Aztán sokáig olyan halkan beszéltek, hogy Ted nem hallotta. Már azon volt, hogy megy az ágyba, amikor még egy foszlányt elkapott: "Az a kötelességünk, hogy tanítványokat képezzünk. Így biztosan lesz három tanítványunk."

"Ha nem tudsz téríteni, akkor tenyészd őket! Hm?" nevetett Vonnie.

"Hé, nem rossz ötlet," mondta Richard. Aztán Ted hiába fülelt akármilyen erősen, nem hallott semmit. Elmosolyodott, levette a trikóját is a meleg miatt és bebújt az ágyba.

Nem volt már ideje elmélkedni az érzelem-zsúfolta napon, amit átélt. Gondolatban átfutott az egészen és különösen elidőzött Vonnie oktatásán, amikor biztatta pusztán testvérnői aggódással és hogy mennyire túlérzékeny volt ő pszichikailag. De az álom elragadta ezeknek a benyomásoknak a beteljesedését.

"Ébredj vígan! Ébredj vígan!" mondta a pólót viselő, borotválatlan Richard másnap reggel 7:00 órakor. Ted fölött állt és erősen rázta az ágyat. Tojásos szalonnás reggeli következett Johnsonéknál.

Ebédkor Richard azt mondta Tednek, hogy hiábavaló lenne lakóhelyet keresnie mielőtt állást talál. Ted egész nap az elfogadható munkát kereste, de eredménytelenül. Amikor 2:30-kor hazaért a délutáni hangulattól leverten, Jeannie Johnson futott ki elé hogy találkozzanak és megölelje.

"Helló, Jeannie! Visszajöttél a nagyitól?"

"Igen. És t'od mit? Voltunk a belvárosban és vettünk egy új cipőt. Látod?" Bal lábát felemelte a jobb kezébe, hogy megmutassa szép kis piros cipőjét."

"Hű, ez tényleg szép!"

"Á, nem értesz te ehhez."

"Miért mondod ezt?"

"Mert a fiúk soha nem foglalkoznak a cipőkkel és ilyesmi dolgokkal. Gyere," sürgette megfogva a kezét "megmutatom a nagymamámat."

Mikor így, minden szertartásosság nélkül bejelentették, meglepett szemeivel a két hölgyre tekintett; akiket bajosan lehetett megkülönböztetni. A kor ráncai az egyik arcon, az aggodalomé a másikon egyformák voltak. Észrevette, hogy Vonnie letört volt a múlt éjjel kihallgatott dolog miatt. Próbálta a legjobbat nyújtani, hogy a különös látványból jót hozzon ki. "Inkább olyanok, mint két testvér, nem pedig anya és leánya!"

Vonni anyjára mosolygott, aki fejét hátrahajtva és térdét csapkodva nevetett: "Vonnie, nyilván elfelejtetted a sminkelést ma reggel, ha olyan rosszul nézel ki, mint én!"

Vonnie nem igazán szívből nevetett ezen, Jeannie is csatlakozott kacarászásával, habár nem értette, mi olyan vicces.

"Mami, ez Ted Ewanston. Azon gondolkodik, hogy kibérli az emeletet."

"Örvendek a találkozásnak," mosolygott Ted nem tudva, hogy előre kell e lépnie és kezet nyújtania vagy sem. Sok száz kezet megrázott már, mióta az Igazságba jött. Úgy döntött, hogy nem teszi, mert viccesen nézne ki és nem akarta, hogy az idős hölgy újra nevetni kezdjen.

Az udvariasságok és csevegés után Jeannie futott be és kezdte nyaggatni Tedet, hogy menjen és nézzen meg valamit a szobájában. Gyengén próbálta kimenteni magát, miközben a kislány idegesen rángatta a karját, amikor Vonnie megmentette: "Jane Alice Johnson, egy hölgy nem viselkedik így. Most ülj le a kanapéra Teddi és a nagyi közé."

"Bocsánat," biggyesztette le ajkát és leült.

Nagymamája átkarolta, mondva: "Ő az én kis kedveském!" és ettől újra elmosolyodott.

"Jeannie," kezdte anyja, visszatérve a családias megszólításhoz, hogy mutassa, haragja elmúlt, "emlékszel Joeyra, Bobbyra és Sherryre, ugye?"

"Ühüm. Hogy Joey" mondta erőltetett utálattal, miközben Tedhez fordult "elvette minden játékomat mindig, amikor itt volt, és eldugta őket az ágyam alá és ---" elkezdett kacagni, úgyhogy a többi érthetetlen volt.

"Nos, mennyire szeretnéd újra látni őt?" kérdezte Vonnie.

"Ó, szeretném! Még jobban, hogy jöjjön és lássa, mi van most a szobámban."

"Mi van a szobádban, Jeannie?" kérdezte Ted próbálta újra feléleszteni a levegőben lévő izgalmat és késleltetni a rettegett pillanatot, amikor megváltozik az édes kislány élete.

"Nem mondom meg." Összefonta karjait és felhúzta az orrát. Ekkor úgy tett, mintha izgatottan le akarna ugrani, de abbahagyta és megkérdezte: "Mama, abbahagyhatom az itt ülést most és futkározhatok? Nem a ház körül, mert azt nem szeretnéd, hanem csak az előtérben és a hálószobámban?"

Ted nem tehetett róla, de hasonlóságot látott közte és egy jól idomított kutya közt, akinek azt mondták: "Ül!"

"Még nem. A mama többet fog mondani neked, és akkor még izgatottabban szaladgálsz majd!"

"Még izgalmasabbat, mint hogy jönnek? Mit, mami, mondd, mit?"

"Nos, Jeannie, tudod, hogy apád és én nagyon szeretünk téged: jobban bármi másnál a világon. De mi szeretjük Bobbyt, Sherryt és Joeyt is. És te is szereted őket, ugye?"

"Persze, én mindenkit szeretek!" magyarázta széles gesztussal, és karját nagymamáján és Teden hagyta.

"És ők is szeretnek téged. Valójában mindig velünk kéne legyenek, nem csak egy hétre vagy kettőre és kész. Ugye milyen jó lenne?"

"Mindig? Örökre?" összeráncolta homlokát a gondolatra.

"Igen, nem volna jó hogy mindig volna kivel játszanod?"

"Igen, de néha---"

"Nem szeretnéd őket testvéreknek." Vonnie abbahagyta, mert elcsuklott a hangja.

A kislány megrántotta a vállait. "Azt hiszem rendben lesz, ha Joey segít eltenni a játékaimat, ha már nem játszunk."

"Gyere ide és öleld meg a mamádat!" mondta Vonnie sírva, az arcán legördülő könnyekkel.

"Egy nagy boldog család lesztek majd, meglátod," biztosította Vonnie anyja ahogy látta lánya és unokája szerető ölelését. "De most azt hiszem, jobb, ha megyek."

Ted is elment, kívülállónak érezte magát egy ilyen intim családi eseménynél. Elkezdte aláhúzogatni az Őrtornyot a következő vasárnapi összejövetelre, ahogy fölment az emeletre. Csak néhány bekezdést haladt, amikor elméje anyagi szükségletek felé kalandozott. Itt volt egy lakrészben, ami nem az övé, étel nélkül, munka nélkül és minden nélkül de egy nagy zsák Igazság könyvvel, folyóirattal és Bibliával. Nem sokáig mehetnek így a dolgok. Hallotta, hogy Vonnie hívja és lement. Ebédet adott neki és javasolta, hogy hozzon el néhány dolgot otthonról, ha az apja nincs ott. Először habozott, mert nem érezte helyesnek betenni a dolgait a lakrészbe, mikor nem bérelte ki, de a nő meggyőzte, hogy jobb ha nála vannak, mint ha otthon hagyja. Úgyhogy a telefonjukat használva meggyőződött róla, hogy nincs otthon az apja.

Jason először nem engedte be Tedet a házba, gonoszságból. "Nem engedünk be jehovákat!" hallotta az ajtón át.

"Mama meg fog verni, ha nem engedsz be, Jason. És ha ő nem, akkor én foglak!"

Jason soha nem állt ellen a fenyegetésnek, úgyhogy szó nélkül beengedte bátyját. Aztán előtte szaladt fel a szobájukba. "Gyere Pat. Biztosaknak kell lennünk, hogy nem visz el semmit a mi dolgaink közül."

Ahogy két kistestvére besereglett a szobájukba, amin oly soká osztoztak, Ted először érezte a honvágy fájdalmát. Szinte látta Patrickot leugrani az emeleti bunkeréből "Bumm" kiáltásával, amint az szokása volt reggelenként, és hallotta Jasont szidni őt az alsó ágyáról.

Válaszolt számos és fölösleges kérdésükre, miközben bepakolta dolgait egy régi, ütött - kopott bőröndbe, ami éveken át szekrénye aljában állt. Amikor becsomagolta minden ruháját körülnézett a többi holmija után a szobában. Meglátott két dolgot, ami túl nagy volt, hogy berakja, úgyhogy testvéreinek ajándékozta. "Jason, tied lehet a mikroszkóp készletem, ha megígéred, hogy vigyázol rá."

"Megígérem."

"És Patrick, tied lehet a repülőmodellem."

"Kafa!"

Ted becsukta a szoba ajtaját, hogy mögé nézzen. Csak pókháló volt ott, de az ajtó belsején meglátta a Donna Summer poszterét. "Hmmm, le vele." és elkezdte leszedni.

"Ah, magaddal viszed?" siránkozott Jason.

"Nem, nem viszem. Össze fogom tépni."

"Miért? Ne tedd! Szeretem nézni. Ha nem viszed el, hagyd ott." próbálta Jason távolt tartani Ted kezét vágyai tárgyától.

"Nézd, ez az enyém, úgyhogy én döntöm el, mi legyen vele. Különben is, túl fiatal vagy, hogy nőket nézegess."

"Nem vagyok. Tizenegy leszek nemsokára. A fenébe, nem soká borotválkozni fogok!"

Ted nevetett és darabokra tépte a posztert. "Most pedig, hol vannak a Playboy újságjaim?"

"Nem mondom meg. Csak széttépnéd, mint ezt."

"Meg fogom találni, ha minden holmidat feltúrom is a szobában. És ha nem találom, megmondom mamának, hogy nálad van és ő megver téged és Enright pásztornak is szól akitől szintén kapni fogsz."

"Rendben," adta meg magát " az asztalfiókban van."

"Köszönöm." felelte kedvesen Ted, visszaszerezte a világi tárgyat és darabokra tépte.

"Nos, végeztem. Legyetek jók, gyerekek. Ne okozzatok több fájdalmat anyátoknak. És emlékezzetek arra, mit tett bátyátok. Amikor kicsit idősebbek leszek, meglátjátok mi a helyes dolog és ugyanezt teszitek, ha helyes szívállapotúak vagytok. Remélem, elég időtök lesz rá."

"Örökre elmész?" kérdezte Patrick csodálkozástól tágra nyílt szemmel.

"Nem, néha látni fogtok. Most minden a tiétek a szobában."

"Amíg Benjamin nagyobb nem lesz, akkor ő is ideköltözik majd" tünődött Jason.

"Igen, de most tied lehet az ágyam, ha akarod." Ted tudta, mennyire szeretné Jason az ágyát, hogy kikerüljön Patrické alól. Ez több mint elég kárpótlás volt egy nagy testvér elvesztéséért.

"Szóval, legyetek jó fiúk. Ne felejtsétek el, hogy van egy bátyátok--" pattant fel és kirohant a szobából attól tartva, hogy előttük elsírja magát.

Ahogy lefelé menve a lépcsőn a nappaliba, hallotta hogy anyja a konyhában van, és tudja hogy ő ott van, de úgy döntött, nem vesz tudomást fiáról. Úgyhogy egy üzenetet hagyott egy Igazság könyv alatt, amit ajtónál az asztal végén helyezett el:

"Kedves mama, nincs nagyobb ajándék amit neked adhatnék, mint az Igazság. Legalább olvasd el, mit hisz a fiad, nyitott elmével. Szeretettel, Teddy."

Nehézkesen sétált el a szomszédos házak mellett a teli bőrönddel ami a lábát ütögette. Ted csodálkozott, milyen halott, szörnyű "arcuk" van. Minden lakójuk elutasította az Igazságot, és csak halálukra várnak hamis és ostoba reményekkel. A gondolat egy érzékenyebb gondolkodót szánalomra indított volna, de Ted csak gúnyosan mosolygott.

"Hé Teddy, emberem," kiáltott át Paul Huberman az út túloldaláról ahogy lejött a tornácukról, "beszélnem kell veled, ember. Egy üzleti ajánlatom van, vagy kettő is számodra." Átfutott az úton és megragadta zakóját. Ted mellett sétálva elmagyarázta tervét "Nézd Ted, hallottam, hogy kidobtak otthonról és hogy már van szállásod. Nos, nekem van munkám, neked nincs. De neked van szállásod és nekem meg nincs. Szóval segíthetnénk egymásnak, ugye? Barátok vagyunk, nemde?"

"A barátok nem hirtelen jönnek elő és segítenek valami csekélységgel" mondta Ted határozottan, miközben kirángatta zakóját Paul markából, "csak mert hízelegni akarnak. Sem nem járkálnak a barátok hazudozva, és bajt okozva egymásnak."

"Hé ember, miről beszélsz?"

"Mit mondtál az öregemnek a tegnapi szolgálatról? Bármi is volt, az okozta, hogy kidobtak otthonról. Úgyhogy ne beszélj nekem barátságról."

"Ó, idehallgass, ember, nem mondtam mást mint ami történt. Elmondtam, hogy elkísértelek, hogy lássam, mi benne a jó, és hogyan vágták az arcodba az ajtót az emberek átkozva téged és társaidat. Nem mondtam rosszat rólad vagy bármiről. Csak az igazat mondtam. Nem ez a te mániád, ragaszkodni akárhogyis az igazsághoz?"

"Rendben" sóhajtott Ted, "mit is akarsz pontosan?"

"Hozzád szeretnék költözni. Elég má, az otthon lakásbó. Ideje, hogy a magam lábára ájjak, ugye? És neked kell egy szobatárs, aki kifizeti a lakbér felit, amíg munkát talász. Na, mitszósz?"

"Szeretném, ha kifizetnéd a lakbér felét, ez igaz. De egymás idegeire mennénk. Csak egy ágy van, neked a kanapén kéne aludnod."

"Nembaj, ember idesüss, minden menni fog, mer én éjjel dolgozok. A Broadway Könyvesboltba dolgozok a temetőnél. Lehet, hogy neked is tudnák munkát szerezni ott. Az emberek jönnek-mennek. A fenébe, nem érdekli őket, ki vagy, még kevésbé a korod vagy az iskolád. És kápé fizetnek, adómentesen. Tiszta pénz."

"Az egy pornográf bolt, ugye?"

"Ja, ember. És mi van abba? Ez is csak egy meló."

Ted undorodva csóválta fejét.

"Nézd, ember, ha nem te csinálod, akkor más adja el az újságokat és cuccokat az embereknek. Pénz nélkül az uccán lennék és valaki más csinálná az egészet. Úgyhogy ne hidd, hogy mocskos könyveket árulok, csak melózok, ez minden."

"Nos, én soha nem fogadnék el egy ilyen állást." mondta Ted önigazultan, "és meg kéne ígérned, hogy nem hozol semmi olyan holmit haza ha velem laknál. És a részedet időben ki kéne fizetned minden hónapban."

"Oké ember, kezet rá, áll az alku!"

Ekkor elváltak. Megegyeztek, hogy Paul nem költözik be a következő hónap (június) elejéig. A következő hét időt adott Tednek, hogy munkát keressen és Paulnak, hogy elcsomagolja vagy/és eladja világi javai nagy részét.

Ted visszatért átmeneti otthonába és elkezdte kirakni ruháit a hálószoba tágas fiókjaiba és szekrényeibe.

Eközben négy gépkocsiajtó-csapódást hallott, úgyhogy az ablakhoz ment, hogy lássa, ki érkezett. Richard volt három gyerekével, akik az autó hátuljához mentek. Richard kinyitotta a csomagtartót és elkezdett kiszedni mindenféle dobozokat, csomagokat, tárgyakat és a gyerekek kezébe adta, akik a tornácra vitték. Elhatározta, hogy felajánlja segítségét a műveletben, de habozott egy pillanatig, félt találkozni egyszerre mindegyikükkel, még ha a feladat izgalma el is terelte volna róla a figyelmet, és megkönnyítette volna a találkozást. De mielőtt megmozdult, Richard bezárta a csomagtartót.

Úgy fél óra elteltével kopogtattak Ted ajtaján. Richard volt az és hívta, hogy menjen le megismerkedni a gyerekeivel és vacsorázzon velük.

"Aligha van szükséged még egy éhes szájra" szabadkozott Ted. "Belefér, meg így vidámabb. Mellesleg valami fontosat szeretnék kérdezni tőled vacsora után. Gyere mán, ne legyél ilyen félénk."

Ted követte Richardot a földszintre. Először Bobbyval találkozott, aki komolyan ült a díványon és egy autós újságot nézegetett. Kissé pufi fiú volt, úgy tíz éves. Rövid, jólfésült hajával és gombszemével csak távolról emlékeztetett apjára.

Bobby, ő a mi emeleti szomszédunk és új testvérünk, Ted Evanston."

"Örvendek a találkozásnak," mondta Bob minden mosolygás nélkül miközben felállt hogy kezet rázzanak.

"És Ted," folytatta Richard a szokásos terjengősséggel a bemutatást "ő az én idősebb fiam, Bobby."

"Örülök, hogy megismertelek," mosolygott Ted, habár természetesen nem ismerte őt, "biztos nagyon boldog leszel itt."

"Gyere," sürgette Richard és vállánál fogva irányította Tedet, "bemutatom neked Joeyt." Átmentek Jeanie hálószobájába, ahol a beszámolót igazolva egy kisfiú belefeledkezve szorgalmasan plüssállatkákat pakolt szét az ágyon.

"Hello, Ted," köszöntötte örömmel Jeannie, "ismerkedj meg az új testvéremmel, Joey-al, ugye vicces?"

"Hello," mondta az aranyos nyolc éves kissrác anélkül, hogy kizökkent volna a fontos munkájára való összpontosításból. Kisebb volt mint Jeannie, habár két évvel idősebb volt. Sovány volt, hosszú, komor arccal. Már-már viccesen rövid, egycentis tüsihaja volt. Még szokatlanabb volt a szőkesége. "A mamája lehetett szőke," jegyezte meg meggondolatlanul Ted.

"Igen," felelte Ted és gyorsan hozzátette."de ennyit róla, ha megkérhetlek."

A konyhába mentek, ahol a lánya volt Vonnieval. Úgy tűnt, elég jól kijöttek, ahogy összebújtak a szakácskönyv fölött. "Sherri, szeretnélek bemutatni Ted Evanstonnak. Az emeleten lakik és velünk fog járni az összejövetelekre, úgyhogy jobb, ha összeszoktok." mondta nevetve Richard.

Ted mosolygott, "Szerintem nem kéne mindenkinek azt mondanod, hogy az emeleten lakom, mert hivatalosan még nem."

"Ne aggódj ezen", söpörte gyorsan félre Richard a témát, "menjünk a hálószobába, szeretnék mutatni valamit, amit az enciklopédiában találtam."

Nem kerülte el senkinek a figyelmét, hogy nem hagyta, hogy Sherri és Ted akár egy szót is váltsanak. Miközben átmentek a hálószobába, Ted eltűnődött ezen. Sherri egy 12 éves lány, egyenes, vállig érő barna hajjal. Arca kedvesen szeplős, igaz szemei kissé dülledtek. Alakja épp változóban volt, még nagyrészt gyerektest. Nem szabadidőruhát és farmert viselve kissé szürkének tűnt, de elképzelte, hogy az ő korára egy nagyon szép lány lesz, és valószínűleg ezért szabta olyan rövidre Richard a találkozásukat. Nem sokkal volt fiatalabb Tednél, csak úgy négy évvel.

Kitörölte a lányt az elméjéből, amikor Richard elkezdett hozzá beszélni, egymás mellett ülve az ágy szélén.

"Csodálkozol, hogyan szereztem meg a gyerekek felügyeletét ilyen hirtelen?"

"Nem hiszem, hogy olyan hirtelen volt. Évekig dolgoztál rajta, ugye?"

"Igen, persze. Azt gondoltam, soha nem adom vissza őket, amikor Vonnieval összeházasodtunk, mert az exfelelségem soha nem házasodik újra. De ő tett róla, megvádolva hogy nem biztosítunk megfelelő orvosi ellátást számukra, mert nem engednénk, hogy vérátömlesztést kapjanak."

"És mi változott? Most se engednétek vérátömlesztést, nemde?"

"Nem bizony. De June szereti, ha a pasi éjszakára is ott marad és akkor - de inkább már most, mint akkor - nem szeretné ha azt látná, hogy a ház tele van gyerekkel. Úgyhogy elkezdték zavarni az életét, mondja ő. Valójában mindig is zavarták, csak azért tartotta ott őket, hogy engem bosszantson. De akárhogy is, most van három új Tanú a gyülekezetünkben."

"Tanulmányoztál velük egyáltalán azelőtt?" kérdezte Ted.

"Nem igazán tanulmányoztunk, nem. De beszélgettünk velük róla és amikor itt voltak egy pár hétig, elvittük őket az összejövetelekre. De most már mindig lehet egy igazán nagy családi Biblia tanulmányozásunk. Valójában már holnap este elkezdjük a könyvtanulmányozást vacsora után, és szeretnénk, ha velünk tartanál."

"Örömmel."

"Nos, akkor gyerünk enni."

"Nem felejtettél el valamit?"

"Mit?"

"Azért jöttünk, hogy mutass valamit az enciklopédiában."

"Ó, csak azért mondtam, hogy ne gondolják, hogy róluk beszélgetünk. De hogy ne tarts engem hazugnak ---" levette a polcról a Vallások Enciklopédiáját [The Encyclopedia of Religion]. A Russel, Charles Taze címszóhoz lapozott, ugyanazon az oldalon volt a russelizmus címszó is, "Itt van, olvasd el. Igen érdekes."

Ted figyelmesen végigolvasta, szétválogatva a részeket, amiket igaznak talált és amiket nem: "Russell 1852-ben született, 1916-ban halt meg * Krisztus láthatatlan visszatérését 1874-re várták * a munkásosztály nemzetközi forradalma káoszba viszi a világot. Ezután fog bekövetkezni a halottak feltámadása, az utolsó ítélet 1000 évig tart, és a Messiási királyság végső felállítása a Földön * a szándékosan vétkező lázadók az 1000 év után elektrosokkal lesznek megölve * hangsúlyozta az irodalom rendszeres eladását * az engedély nélküli árusítás miatti gyakori letartóztatások elleni tiltakozásul nem engedelmeskedtek az idézéseknek, elutasították a védőoltást és a zászlónak való tisztelgést. "

"Egy része pontos, egy része szamárság," összegezte Ted.

"Nem, mindegyik teljesen pontos" igazította ki Richard, "de ez annyira régen volt, ezeknek a dolgoknak már a felét se hisszük. A világosság bizonyosan növekedett azóta."

"Igen, de ahogy bemutatják az furcsa. Kiragadnak egy kis dolgot és eltúlozzák. Elképzelem, hogy Russell azt mondta, hogy aki a Millennium alatt vétkezik, az el lesz pusztítva valahogy, talán elektrosokkal, és itt a hitnézeteink összefoglalásában azt írják, ez dogma volt. És itt a védőoltásról beszélnek vérátömlesztés helyett. Ez is valami hasonló: mi soha nem utasítottuk el a védőoltást, csak a vért. Jó dolog, hogy ajtóról ajtóra megyünk, hogy az emberek megismerjék az Igazságot a kereszténység ilyen nyomtatott hazugságai helyett."

"Tulajdonképpen utálom, hogy elmondjam ezt neked," mondta Richard, "de ebben a pontban is igazuk van. Valamikor, azt hiszem amikor Rutherford, Russell utódja volt a Társulat elnöke --"

"Igen, ismerem a történelmüket: Russell, Rutherford, Knorr, Franz."

"Igen, nos akkoriban úgy vélték, hogy lehet vér - állati vér - a védőoltásokban, úgyhogy nem fogadták el. Ez problémát okozott az iskolás gyerekeknél, akiket be kellett oltani mielőtt megengedték a beiskolázásukat -- de ez már messzire vezetne."

Megelégedetten, hogy további bepillantást nyert az Igazság útjába, Ted visszament Richarddal a konyhába, ahol az asztal már terítve volt.

Megfogták egymás kezét és lehajtották a fejüket amikor Richard kérte Jehova áldását az ételükre. Tednek mindig gondot jelentett elméje elkalandozása az ima alatt. Nehéznek találta, hogy egy másik személy Istennel való beszélgetésére összpontosítson, még ha az őt is képviseli. Úgyhogy lélekben imádkozva csatlakozott hozzá, és más dolgokra gondolt. Örült, hogy Jeannie és Joey ülnek mellette, mert micsoda zavart okozna szívében, ha Sherri és Vonnie ülnének ottés az ő kezüket fogná.

"Mennyei atyánk, Jehova, kérünk, hogy áldd meg ezt az ételt amiről oly szeretően gondoskodtál--" De mit jelent az, hogy "áldd meg ezt az ételt"? Jobb lesz tőle az íze? Táplálóbb lesz? Az áldatlan étel kevésbé tápláló? Eltávolítja a káros anyagokat és mérgeket az ételből? Miközben Ted fontolgatta a lehetőségeket, és azon kezdett gondolkodni, hogy a "köszönöm" nem helyettesíti-e az "áldást", hallotta hogy Richard a végére ért: "és mindezeket a te Fiad, Jézus Krisztus nevében kérjük. Ámen."

"Ámen", visszhangozták az asztal körül ülők. Elengedték egymás kezét és a hasuk megtöltésével foglalkoztak.

A vacsora után Richard felment Teddel, mialatt Vonnie és Sherri elmosogatták a tányérokat. Ott aztán feltette a fontos kérdést, amit ígért: "Van egy ajánlatom, amivel könnyebben kifizethetnéd a lakbéred, kettéosztva azt. Van egy ötletem, amivel ez megoldható."

"Mondd el bővebben, aztán én is mondok valamit neked."

"Mit? Mondd előbb te." mosolygott Richard idegesen.

"Először is, már eldöntöttem, hogy maradok."

"Akkor hát légy üdvözölve új otthonodban, szomszéd" rázta meg a kezét.

"Másdodszor: a lakbér már el van felezve, mert találtam egy szobatársat."

"Óh. Akkor az én ötletem kútba esett. Azt gondoltam, hogy Bobby és Joey itt fenn aludnának és fizetnénk a lakbéred felét."

"Hmmm - lehet, hogy megoldható. Paul, a szobatársam éjszaka dolgozik, úgyhogy csak napközben aludna itt. Szóval ha akarod Bobby és Joey alhatnak itt éjjel, nem gond; Paul munkában lesz. De hol aludnának egyáltalán?"

Richard igencsak felderült és válaszolt: "Minden rendben. Úgy értem, már meg is van oldva. Még ma éjjel áthozatom az emeletes ágyukat June egyik szomszédjával. Nézzük csak--" bement a hálószobába és felmérte az ablakos falat. "igen, itt éppen elfér. És akkor az ágyban fekve kinézhetnek az ablakon és "elmélkedhetnek Jehova csodálatos kezemunkáján." És fizetem a lakbér harmadát. Ti ketten ki tudjátok fizetni a másik kétharmadot és a villanyszámlát. Hogy látod?"

"Lássuk csak, mennyi is lesz az? Soha nem voltam jó matematikából."

"Nos 150$ egy hónapra osztva hárommal az fejenként csak 50$!"

"I think you've got yourself a deal." Kezet ráztak ismét, feszengve, hogy ezt a baráti gesztust a folyamatos ismételgetés így megrontotta. Visszamentek a földszintre és levettek hat egyforma példányt a tanulmányozási könyvből a hálószobai polcról. Ezeket sok Bibliával együtt letették a frissen lemosott konyhaasztalra.

"Jöjjön mindenki", hívta őket Richard, "itt a családi Biblia tanulmányozás ideje. Felkészülünk a holnap esti összejövetelre."

"De most kezdődik a Real People!" nyafogott Bobby. Valójában csak most kapcsolta be a TV-t, ami még be se melegedett.

"Mit aggódsz miatta," nevetett Richard, "nem tudsz olvasni a jelekből? Mi jobb dolgokon gondolkozunk, mint a televízió."

"Igen, de ezt a Charlie's Angels [Charlie angyalai] alatt tegyük, egy másik órában." Bobby lekapcsolta a TV-t és a bánat terhétől lassú léptekkel az asztal felé indult.

"Charlie Angyalai! Időben kell kezdenünk, de mégse nézhetitek azt a műsort! Charlie angyalai? Még mit nem!" kérdezte Ted még mindig nevetve. Hitetlenkedve csóválta a fejét.

Végül mindannyian az asztal köré gyűltek ismét, ez a szellemi táplálkozás ideje volt.

Richard imádkozott, kérve Jehova áldását az összejövetelre és aztán elkezdték.

Miután mindenki a megfelelő oldalhoz lapozott könyvében, Richard felolvasta az első bekezdést aztán feltette a lap alján lévő kérdésekből a bekezdéshez tartozót. Jennie jelentkezett és felszólította. A válasza pontos volt, de hiányos. Ted észrevette. Jelentkezett, gondolva hogy kiegészíti valamivel. "Igen, szépen összefoglaltad a bekezdést." mondta Richard a lánynak, "Ted, felolvasnád a következőt?"

Ted ostobának érezte magát, hogy jelentkezett; elkedvetlenítő lett volna Jeannie-nak, ha azt hiszi, hogy a válasza nem volt teljes, gondolta. Miután felolvasta a bekezdést, Vonnie jelentkezett és válaszolt. Richard kiegészítette és aztán így szólt: "Bobby, felolvasnád a következőt." Hosszú csönd következett.

"Nem tudom, hol tartunk" ismerte el végül.

"Nem tudsz figyelni?" kérdezte Richard szigorúan. Nagyon hosszú csend következett. Ted elkezdett gondolkodni, vajon ne mutassa-e meg Bobbynak a bekezdést. Hozzáfogott, de Richard megállította. "Nem, ne mutasd meg. Szeretném, ha előbb beismerné, hogy nem figyelt." "Nem figyeltem." mondta végül lemondóan.

"Nézz rám, és ismételd el rendes hangon!" parancsolta Richard.

"Milyen hangon?" kérdezte természetes kíváncsisággal Bobby

"Idehallgass", ordította Richard, miközben az asztalon átnyúlva erősen megragadta Bobby vállát, "ne próbálj szórakozni velem. És most mondd azt, hogy elnézést kérsz amiért nem figyeltél és megzavartad ennek az összejövetelnek a folyamatát. Úgy mondd, hogy így is érezz, és ne a padlót nézd. És tedd hozzá: uram."

Ez utóbbi követelésből kitűnni látszott, mi folyik. Úgy tűnt, hogy belekóstolt a szülői hatalomba, megrészegedett tőle és elkezdett tombolni, mint egy megszállott. De csak "úgy tűnt", a környezettel összefüggésben: egy békés összejövetel az Igazság útjainak megismerésére. Mindenesetre Bobby egy nagyot nyelt és elmondta amit megköveteltek tőle, habár annyira rémült volt, hogy csak elzokogta a szavakat és a bekezdést, mikor felolvasta.

Amikor Richard feltette a következő kérdést, Ted és Jeannie egymással versengve jelentkeztek a válaszadásra. Richard habozott és egy fagyos pillanatig mindenki reménykedett, hogy felszólítja valamelyiküket és nem veszi észre, hogy Sherri, Joey és Bobby nem válaszolt még egy kérdésre és a kezüket sem emelték még fel. "Tegyétek le a kezeteket," mondta széles gesztussal kísérve, nem véve le szemét közben három "új" gyerekéről. "Mi van hármatokkal?" "Nincs velünk semmi." felelte Sherri. Valójában ez volt az első alkalom, hogy Ted hallotta őt beszélni. Kissé ügyetlenül ejtette ki a szavakat, véletlen hangsúllyal a "velünk" szón. Habár persze nem úgy értette, hogy a többiekkel valami baj van, így lehetett érteni. Joey elkezdett ezen nevetni, és Sherri is.

Richard olyan gyorsan ugrott fel, hogy a széke hátracsúszott a linóleumon és hangos csattanással feldőlt. Szemei tüzeltek miközben kicsatolta és kifűzte derékszíját. Ami most következett, azt senki sem hitte volna. Félbe hajtotta az övet és megütötte vele Sherrit a bal vállán és a nyakán.

"Auuu!" sikoltott fel, odakapva a fájó részhez, " ez fáj!". Úgy mondta, mintha ez az apja erkölcsi elítélése lenne, mintha etikátlan lenne, hogy ő engedetlen gyermekének fájdalmat okozzon. Ez még jobban felbőszítette. Újonnan megtalált hatalmát - vagy inkább hatalmát, mely három újabb alanyt talált - nem lehetett olyan könnyen megkérdőjelezni. Újra megütötte, a bőrszíj kézfején csattant, amivel vállát védte a gonosz csapástól.

"Majd adok én neked fájdalmat! Az hiszed ez vicces? Ki mondta, hogy nevess?"

A kis Joey egyre jobban és jobban nevetett, úgy tűnt, majd meg szakad a nevetéstől hogy nővérét elverik. Anyjuk soha nem verte meg őket, így nem tudta összekapcsolni a fájdalmat és a verést és részvétet érezni, egyszerűen vidám dolognak látta. Richard hamarosan kiigazította ezt a nézetét, megtanítva neki a fájdalmat szíjával. Joey elkezdett hangosan üvölteni, amitől Sherri és Bobby kezdtek hangosan nevetni. Ez pokoli lármát eredményezett. Bobby éles hangú nevetése olyan volt, mint a sziklák közt csörgedező kis patak és a lovak nyerítése együtt. A leg nevetségesebb hang volt, amit Ted valaha is hallott; erősen összeharapta nyelvét, hogy el ne veszítse önuralmát. Jeannienél nem volt meg ez az önuralom és vidám kacagásban tört ki. Richard elvesztette a kontrollt alávetettjei fölött, a több verés csak dacnak tűnő nagyobb nevetést eredményezett (az ilyen tombolásnak természete, hogy félreért minden szót és cselekedetet, hatalma ellen intézett támadásnak véve azokat.) A probléma gyökereihez visszanyúlva újra és újra megütötte Bobbyt, aki karjait felemelve próbált védekezni és egyre jobban az asztalra hajolt, végül csak egy kis ordító váll- és kézkupac látszott belőle, ahogy a fejét védte.

"Vége lesz már?" kérdezte Richard magasztos haraggal. Rémület-teli csendet várt válaszul kérdésére, és egy pillanatra meg is kapta. De ekkor Vonnie hangját hallotta meg, melyben elképesztő hatalom csengett, egy anya érzéseivel, aki felülemelkedett Richard minden hatalmán (habár a legkisebbnek érzése is elég lett volna, hogy visszatérjen megvert alárendeltsége).

"Hagyd már békén a gyerekeidet az Isten szerelmére! Csak nevettek!" Szavába vágott az arcába csapó szíj. Elkezdett zokogni és eltakarta arcát.

"Ne mondd meg nekem, mit csináljak, asszony!" Kihangsúlyozta az "asszony" szót, hogy emlékeztesse a nőt alárendeltségére. De Vonnie valami megmagyarázhatatlan okból ahelyett hogy könnyezve a fürdőszobába rohant volna, ahogy Teddy biztos volt benne, hogy tenni fog, nevetni kezdett. És ettől ismét mindenkit elkapott a nevetési roham.

A férfi az asztalra csapott mint Mózes a sziklára, de a hisztéria nem csökkent. Ted nem fogta magát vissza tovább, csatlakozott szívből jövő kacagásával.

"Te nevethetsz," mondta Vonnie Tednek, "nem fog megütni." Ez önmagában hihetetlenül viccesnek tűnt Teddynek. Az, hogy a nő képes volt ilyen őrült helyzetben ilyen szellemes megjegyzésre és ugyanakkor megmutatni, hogy látja vágyát hogy együtt nevessen velük. nem csak emlékezetes, hanem szürreális módon szórakoztató is volt.

A nevetés nem egyetlen érzelem tünete, és Tedé más forrásból fakadt, mint a többieké. Ez nem Vonnie dacolása volt. Nem olyan, mint Bobby idegfeszítő sikolyának rettegése. Nem Sherri és Joey humorérzéke, nem mint Jeannie csatlakozása. Ez az ok jóval nehezebben megfogható és összetettebb volt, mint mindezek, mert ő elmondhatta magának, hogy ami történt, az jogos és igazságos volt: Richard mint Isten megtorló szolgája nevelte gyermekeit felemelt szíjával. Ezért számára ez isteni komédia volt.

Vonnie még mindig kuncogva (bár most már erőltetettnek látszott) megmutatta Tedet Richardnak. "Nézd, Richard: még Ted is nevet már!"

Richard nem nézte. Nem tudta lenyelni, hogy a Biblia tanulmányozás megmutatta neki [Tednek] tekintélye hiányát. Látva ezt Ted emberfeletti erőfeszítéssel próbálta összeszedni magát.

Ekkor kopogtattak az ajtón de úgy tűnt, kalapáccsal dörömbölnek, és ettől minden száj becsukódott, míg teljesen helyreállt a csend. A férfi volt az emeletes ággyal. A biblia tanulmányozás abbamaradt, ahogy a férfiak felvitték az emeletre az ormótlan bútort.

A házra hamarosan nyugalom ereszkedett. Ted bambán bámulta az emeletes ágyon alvó fiúk családias látványát. Mitől is menekült meg? Az egyetlen dolog ami változott, hogy ezek az árnyalakok az éjszakában nem a testvérei voltak. Remélte, hogy szellemi testvérekké lesznek, de most még bizonyosan nem voltak azok. Ma esti viselkedésük bizonyította ezt, gondolta magában. Az ő viselkedése se volt valami nagyszerű, de tovább tartott az önuralma, mint bárki másé, beleértve Vonniet is, és ez nagy vigasz volt számára. Érezte, hogy álmos és elkezdett imádkozni ahogy ott feküdt a hátán.

Elméje általában elkalandozott. De amikor magában imádkozott, mint most, érezte hogy elméje egyáltalán nem kalandozik, Jehova irányítja azt. Ha problémája vagy kérdése volt, Írásszövegek és alapelvek úsztak be elméjébe a semmiből (vagy ahogy szokta mondani:"Jehovától") melyek teljesen megválaszolták kérdéseit. Az imádság számára kétirányú kommunikáció volt Jehovával. Pár magától mondott bevezető szó után elcsendesítette elméjét és hagyta hogy Isten beszéljen.

"Végülis", érvelt "Isten tudja mire van szükségem és mit szeretnék mondani. Nem ő kell,hogy hallgasson engem, én kell, hogy hallgassam őt." Ez nagyon magánügye maradt, amit soha nem vitatott meg senkivel, mivel nem tűnt hithűnek. Ma este olyan írásszövegek jutottak eszébe, melyeket olvasott de elfelejtett a gyermekekkel és feleségekkel kapcsolatban: "A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát; a ki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel. A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság; [de] a fenyítés vesszeje messze elűzi ő tőle azt. Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. A feleségek rendeljék alá magukat a férjüknek, mint az Úrnak, mert a férj feje a feleségnek, mint ahogy a Krisztus is feje a gyülekezetnek, megmentője lévén e testnek. Igen, ahogy a gyülekezet aláveti magát a Krisztusnak, úgy rendeljék alá magukat férjüknek mindenben. Az asszony csendben tanuljon, önmaga teljes alávetésével." (Pl 13:24; 22:15; 23:13 (Károli); Ef 5:22-24; 1 Tim 2:11 (KGI))Ted sóhajtott és jelentősen felfrissülve érezte magát. Hálát adottJehovának Jézus nevében az éleslátásért, és azonnal álomba merült.

Richard eközben a földszinti pamlagon forgolódott. Sherri az ágyban aludtVonnie-val. Csak Jeannie maradt kis világában zavartalanul, egyelőre. Junenem adta oda Sherri ágyát Richardnak anélkül, hogy ne venné meg a szobabútoregy részét is -- ami soha nem férne be Jeannie szobájába. Úgyhogy ez azelrendezés volt amíg új ágyat vesznek Sherrinek és bepréselik Jeannieszobájába. De ezek a gondolatok hamarosan elvezettek a fegyelmezésproblémájához. Észrevette, hogy mindenki fegyelmezetlen volt ma este,részben az új környezetnek köszönhetően. Végülis, csak gyerekek. De amimegbocsáthatatlan, az felesége viselkedése volt. (Ted-del egyáltalán nemfoglalkozott Richard.) Örült, hogy nem felesége mellett alszik ma éjjel, nemvolna ereje további vitára és mérgelődésre.

Mégis, tudta hogy ő egy derék asszony. És holnap felkészíti az összes gyereket,hogy egyenként válaszoljanak a kérdésekre az összejövetelen, ahogy aztJeannie-vel is szokta tenni. Aztán Sherrivel azzal töltik a napot, hogysüssenek valamit az összejövetel utánra azoknak, akik eljönnek szerényhajlékukba. Elképzelte, ahogy majd a nappalijukban ülnek, páran épp ott,ahol ő most fekszik.

Aztán letérdelt (gyerekkori szokása, amit Jehova Tanújaként is megőrzött) éshevesen imádkozott Jehovához, hogy adja meg neki "szellemének extraadagját" ahhoz a kihíváshoz, hogy gyermekeit elvezesse a szellemiparadicsomba, ahol nincs többé fájdalom.

Másnap reggel Ted teljesen családias hangulatban ébredt, amikor lábakkoppantak másfél méter magasból. Joey ezután a nagy ugrás után a fürdőberohant. Bobby is kezdett mocorogni, Ted kedves "Jó reggelt. Jólaludtál?"-lal köszöntötte.

"'Reggelt. Amennyire várható volt, úgy vélem. Hallottad Joey horkolását azéjjel?" kérdezte Bobby. Teddi a fejét rázta, nem akarta kimondani ahazugságot. "Úristen, rettenetes volt! Hogy tudtál aludni tőle?"

"Bobby, tudom, hogy jól ki fogunk jönni egymással és nem akarom, hogy azt gondold, állandóan kritizálni foglak ---"

"Csak rajta. Mindenki azt csinálja."

"Nem, csak azt szeretném, ha nem mondanád, hogy 'Úristen', ahogy az előbb. Talán mondd azt, hogy 'öcsém', vagy 'hűha', vagy bármi ilyesmit, de nem helyes az 'Úristen' használata felkiáltásként."

"Oké, bocs."

"Rendben. Keljünk fel és reggelizzünk valamit. Egy egész napunk van Jehovát dicsérni." Ez a reggeli terjengősség valójában teljesen idegen volt Tedtől, de próbálta a legjobbat adni, hogy megkönnyítse a fiúknak az új életüket. Őmaga is fiatal lévén emlékezhetett, milyen könnyen átlátnak a gyerekek a színlelésen és milyen ösztönösen utálják azt. De Bobby megbocsátott neki, tudva hogy tanácsai jók voltak.

A nap úgy telt Vonnienak és a gyerekeknek, ahogy Richard előre látta. Megtanulták, hogy melyik kérdésre válaszoljanak este. és később Ted az emeleten érezhette volna a készülő sütemények illatát.

De Ted nem volt otthon. Sikerült aznap munkát találnia. Egy izzasztó, poros, rosszul fizetett munka volt gondozatlan emberek közt, akiket jobb volt csak messziről látni, mint köztük dolgozni. De munka volt végülis.

Az esti összejövetel után mindenki jó szellemiséget érzett.

Jól mentek a dolgok az összejövetelen; Richard minden gyereke hozzászólt és jól viselkedett. A kis csoport csodálatosan átvette a megkívánt oldalakat a könyvtanulmányozáson. Nem maradtak el a többi csoport mögött, melyek ugyanaznap este jöttek össze a teremben és más testvérek otthonaiban. Most beszélgetve ültek az asztal körül és a süteményt rágcsálták.

"Evanston testvér," mondta Dave Nelson azzal a parancsoló hangszínnel, amit az összejövetelek vezetésekor használt véni ténykedésekor "most, hogy magadra maradtál, hogy tervezed az életed? Értesültem, hogy az emeleti lakrészben laksz anélkül, hogy megállapodtál volna a házinénivel. Igaz ez?"

Senki sem szólt, amikor Nelson testvér ilyen hangon beszélt. Ezáltal Ted úgy érezte, mintha ítélkeznének felette és Nelson testvér lenne a vádló.

"Nem volt még lehetőségem intézkedni. De nem is volt időm. Kidobtak otthonról, mint tudod. Ez nem az én döntésem volt, így nem volt lehetőségem felkészülni rá." Miután elmondta, vette észre hogy túl élesen beszélt önmaga védelmében. A leplezett megdöbbent pillantások megerősítették ezt az érzését.

Dave Nelson mély lélegzetet vett, mintha egy hosszú harcnak gyürkőzne neki egy engedetlen alattvalóval: "Amint értesültem, két napja vagy itt anélkül, hogy bármilyen intézkedést tettél volna, hogy felvedd a kapcsolatot a házinénivel a lakrész bérletét illetően. Nem felelőtlenség ez kissé? Mit csináltál ennyi ideig? " Kedvesen mosolygott, hogy csökkentse szavai keménységét, de még inkább a hatalom élvezetétől. "De talán beszéljük meg ezt négyszemközt?"

"Nem, ez minden. Belátom, helytelen úton jártam." Lenézett a szőnyegre, arca kipirult zavarában és szégyenében. A sírás határán volt, de visszatartotta. Nyelt egyet és megjegyezte: "Viszont ma találtam munkát--"

"Ó, nagyon klassz!" kiáltott fel Vonnie, megtörve Dave Nelson szó-monopóliumát.

Mások is tanácsokat adtak és gratuláltak amíg meg nem osztotta a részleteket. "Ez napi munka, amiért 9$ készpénzt fizetnek a nap végén és még kb 82$-t csekken a hét végén."

"És milyen munka ez?" kérdezte Martha Dorsey (Phyllis anyja).

"Ó, különféle helyekre küldenek. Ma gabonaraktárban dolgoztam, talán ismered is, a keleti vasút vágányai mellett. Kamionokból pakoltunk ki 50 kilós búzás zsákokat és talicskáztunk el. Aztán zsákoló gépen dolgoztam, ahol a kevert vagy megtisztított magot csomagolták vagy ilyesmi."

"Nehéz munkának tűnik." érzett együtt Martha túlzott mosollyal, mely lányáéhoz hasonlított. Ő is olyan kedves nő volt, mindig mosolygott és buzdítóan, mézesmázosan beszélt. Már-már émelyítően édelgős volt mint a túlcukrozott máz. "De igazán jó, hogy egyáltalán találtál valamit a te korodban. Látod, mennyire gondot visel Jehova a nyájára?"

Bob Morrow és apja kommentálták utolsóként Ted nagy hírét. Jack Morrow úgy tűnt, csak azért járt ezekre az összejövetelekre, hogy a létszámot növelje. Soha nem válaszolt meg kérdéseket és alig szólalt meg az összejövetel után is. De mióta Graviasék nem látogatták ezt a könyvtanulmányozást (Dale vén lett és kijelölték egy saját könyvtanulmányozás vezetésére) és mióta Ted az Igazságba jött és elkezdte látogatni az összejöveteleket Richard három gyerekével együtt, Jack Morrow nem volt számnövelő tényező. Most ő volt 13., és Ted félig-meddig várta, hogy emiatt kiteszik, úgyhogy jelenléte okának az Igazság öröme tűnt.

Megszakítva gondolatait és a csevegést, kopogtak az ajtón. Richard felpattant, hogy ajtót nyisson. Stokes testvér volt: "Szervusz, testvér. Itt van Ted Evanston testvér? Hoztam neki valamit."

Ted felállt, az ajtóhoz ment és kezet ráztak. A többiek fontoskodva követték. A verandán hat gabonás zsák állt megtöltve mindenféle élelemmel, eszközzel és szerkezettel (a kenyérpirító azonnal látszott.) Azonnal tudta, mi történik. Úgy érezte, kitalálhatta volna és haragudott magára, amiért annyira meglepődött.

"Egy kis semmiség a testvéreidtől és testvérnőidtől hogy segítsünk első otthonod kifizetésében." mondta Jim Stokes és átadott egy vastag borítékot teli mindenféle címletű bankjegyekkel.

Ted elgondolkodott, hogy vajon illendő e megnézni most, vagy csak vegye át. Némán fogta és körülnézve rajtuk "Le vagyok nyűgözve", kezdte mondani, de Dave Nelsoné elnyomta az övét.

"Szeretnénk hozzájárulni a könyvtanulmányozási csoportunk részéről is." Elővette pénztárcáját és kivett öt bankjegyet. Elvette a borítékot Tedtől és beletette. Eközben látta, hogy már tíz van benne, úgyhogy még ötöt kivett és beletette. Már készült visszaadni, amikor Martha Dorsey elvette tőle és körbe adták, hogy mások is tegyenek bele.

Ted ott állt nézve ezt és emberfeletti erőfeszítéssel gondolkozott, hogy mit mondjon. Azt kívánta, bárcsak sírna, de túl közönyösnek érezte magát. Úgy nézte, mintha valaki mással történne, és ő csak kívülálló lenne, nem tudta beleélni magát. Összeszedte a szavakat, melyeket megfelelőnek talált:

"Testvérek és testvérnők! Mit is mondhatnék? Mivel szolgáltam rá erre?"

"Ne nekünk köszönd," mondta Richard, "hanem Jehovának, hogy az Igazságba hozott téged. Ez jóval nagyobb ajándék, mint az anyagi javak."

Tedet megóvták a további hálálkodástól, ahogy segítettek neki felhordani a holmikat az emeletre. Richardnak telefonon kellett elrendeznie ezt, jutott eszébe, a többi könyvtanulmányozási csoporttal.

<<< Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább >>>