Ötödik fejezet

1968 tele volt, amikor a családommal megérkeztünk St. Paulba, Minnesota államba. Feleségem és én nagyjából egy héttel előbb odarepültünk a Clark Equipment Company jóvoltából és kibéreltünk egy szép, három hálószobás házat a Hurley Drive-on. Akkor visszamentünk Michiganbe és intézkedtünk egy szállítási társaságnál, hogy a bútorainkat és a többi háztartási holmit szállítsák az új otthonunkba. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk a költözés miatt - egy lehetőség új helyeket, különféle embereket látni és több pénzt keresni.

Amikor először megérkeztünk, nagyon szerettük St. Pault, még ha az időjárás sokkal zordabb volt is, mint bárhol, ahol valaha éltünk. A téli időszakban, ami szeptembertől májusig tartott, folyton nagy hó volt és a hőmérséklet gyakran mínusz tizenhét fokig is süllyedt. Mivel ilyen hideg volt, szükség volt egy elektromos olajfűtő beszerelésére a kocsiba, ami a ház előtt parkolt éjjel. Ez egy hosszabbítóval csatlakozott a verandán lévő konnektorba.

Ha elfelejtetted bekapcsolni a szerkezetet mielőtt nyugodni tértél, biztos lehettél afelől, hogy az olaj olyan sűrű lesz másnap reggel a autóban, hogy a motor megmozdulni se tud, nemhogy vinni a kocsit. Ezt a magam kárán tanultam meg, épp úgy mint egy másik problémát mely új környezetünk sajátsága volt: ha éjjelre az időjárás előrejelzés nagy havazást jelzett, nem volt tanácsos az út szélén hagyni a kocsidat. Tapasztalat híján elkövettem ezt a végzetes hibát, és a hókotró az utcánkon végigmenve teljesen betemette az autónkat hóval. Először azt gondoltam, hogy ellopták az autót, aztán rájöttem, hogy ott van, ahol hagytam az este, csak néhány tonna hó fedi. Mondanom se kell, kissé ideges lettem, és az egész napom, meg a következő nap egy része ráment, hogy kiássam.

De életünk másik oldalát tekintve az új környezetünkben napfényesnek tűnt minden nap St. Paulban. Felfrissítő változás volt a rendszerint felhős és barátságtalan téli napok után, melyeket Michiganben éltünk át. Ezenkívül a St Pauli és Minneapolisi vendéglőkben szolgálták fel a legjobb ételeket, amiket valaha ettünk. A tenger gyümölcsei különösen kiválóak és bőségesek voltak az állam ezen részén, és Linnie meg én olyan gyakran ettük kedvenceinket a homárt és a garnélát, amilyen gyakran csak tehettük.

Az új irodavezetői állásom sokféle felelősséget foglalt magába, mely sok órára lefoglalt hétközben és sokszor hétvégén is. Linnie és a gyerekek látogatták a Királyság - termi összejöveteleket és jártak a szolgálatba, a dolgok egy kicsivel jobban mentek mint a Michiganben éltünk. Én csak alkalmanként látogattam az összejöveteleket, és volt egy fiatalokból álló pár, akik egyszer a héten velünk tanulmányoztak. Viszont egyre kevésbé voltam megelégedve a munkámmal, és a cég növekvő igényével időmre és energiámra. Ráadásul a nagy stressz miatt és a munkámmal kapcsolatos nyomástól gyomorfekélyem kezdett kialakulni más testi betegségek mellett. Húsz font (kb 10 kg) súlyfeleslegem volt a rendszeres testmozgás hiánya és a rossz étkezési szokások miatt, és túl sok alkoholos italt fogyasztottam.

Hogy gyakran beszívtam, az néhány évvel korábban, még a Haditengerészetnél kezdődött. Ámde miután Jehova Tanúival társultunk, ami a Haditengerészettől való idő előtti leszerelésemet okozta, miképpen más problémákat is, az italozásom növekedett mennyiségben és gyakoriságban egyaránt. Ahelyett, hogy este munka után hazamentem volna, bárokba és nightclubokba jártam, ittam és táncoltam, azt keresve amit jó időtöltésnek tartottam.

Meg akartam tapasztalni minden örömet, amit az élet adhat, mielőtt megsemmisülök a többi bűnössel együtt Armageddonkor. Ámde ez a kicsapongó életmód, melyet követtem, kezdte megkérni az árát feleségem türelmében és szerető természetében, és újabb feszültségeket hozott megromlott házasságunkba. Valamikor 1970 márciusa és áprilisa körül anyám írt nekünk és tudatta, hogy mostohaapám nyugdíjba megy és úgy tervezik, hogy apu szülőhelyének közelébe költöznek Kentucky államba, Madisonville-be. Madisonville, ahogy anyám írta, egy kedves hely kisvárosi hangulattal, de elég nagy, hogy a különféle üzletek, vendéglők, gáztelep megtalálható legyenek a kényelmes élethez. Anyám siránkozott levelében, hogy hiányzunk neki és az unokák is és szeretné, ha fontolóra vennénk, hogy Madisonville-be költözzünk. Mama megemlítette azt is, hogy apa vett két Sinclair Szervízállomást és gondoskodna számomra munkáról, segíteném a vezetésben. Anyám azt is megírta, hogy nővérem, Donna Cable és családja akik most Tennesse-ben élnek, már eldöntötték, hogy szintén Madisonville-be költöznek. Mama elképzelte, milyen nagyszerű lenne, ha a változatosság kedvéért egy helyen élnénk ahelyett, hogy az államban lennénk szétszórva.

Feleségem, Linnie felvillanyozódott annak lehetőségétől, hogy visszamegyünk szülőállamába, Kentuckyba. Néha honvágya volt, hiányoztak a szülei, hat fiú és két lánytestvére, és Madisonville csak kb. kétszáz mérföldre volt McCreary megyétől, ahol Linnie családjának nagyrésze élt. Úgy gondoltam, érdekes lesz egy vállalkozásban lenni a családtagjaimmal, még ha tudtam is, hogy jelentősen kevesebb pénzt hoz is, a kisvárosi élet rokonszenvesnek tűnt, ahogy felidéztem néhány emlékképet egy régi tévésorozatból. Miután a nagyvárosi hajtásban éltem egész életemben, a közlekedési dugók közt, tömött üzletek és burjánzó bűnözés közt, eldöntöttem, hogy ez jó lépés lesz és ideális hely, hogy letelepedjünk és megnöveljük családunkat.

1970. május 3 volt, amikor megérkeztünk a Kentucky állam beli Madisonville-be. A pontos dátumra azért emlékezem ilyen tisztán, mert véletlenül egybeesett tizedik házassági évfordulónkkal. Anyám már kibérelt nekünk egy kis három hálószobás lakást a Loven Lane-n. A ház nem volt olyan szép és nagy mint amit St. Pauliban hátrahagytunk. De sürgős szükségleteinknek megfelelőnek tűnt és nagyon örültünk neki. Néhány napot szántam rá, hogy berendezkedjünk, aztán azonnal elkezdtük a munkát a szervízállomáson mostohaapámmal és sógorommal, Jerry Cable-lal. Apával és Jerryvel dolgoztam a két szervízállomás üzemeltetésén az év során. De a dolgok előrehaladtával nyilvánvalóvá vált, hogy apával üzleti dolgokban sem jövünk ki jobban, mint vallási kérdésekben. Ez lévén a helyzet, eldöntöttem hogy a családi béke megőrzése érdekében mindenkinek jobb lesz, ha máshol keresek munkát.

1971. augusztusa volt, amikor a helyi újságban azt olvastam, hogy a Madisonville-i Rendőrség járőröket keres. Gondolkodtam a rendőri pályafutáson, mikor Floridából Michiganbe költöztünk. Ám feleségem és anyám lebeszéltek róla az akkori magas halálozásra hivatkozva. A hatvanas években a nagyvárosi rendőrök riasztóan nagy számban tűntek el vagy haltak meg, átlag havi egy. De ez évekkel ezelőtt volt és Madisonville viszonylag kis város közel 20.000 lakosával, ezért úgy éreztem, hogy nem olyan nehéz vagy veszélyes itt rendőrnek lenni mint a Detroithoz hasonló nagy városokban. További mérlegelés után eldöntöttem, hogy ez jó lehetőség a törvényvégrehajtói pályafutásra, úgyhogy jelentkeztem az állásra és kiválasztottak.

Valamikor ezidőtájt esett teherbe Linnie harmadik fiunkkal, és megszületett Andrew Christopher 1971. december 17-én. Ez, ismét véletlenül, egybeesett azzal a nappal, amikor végeztem a Rendőrakadémián. Linnie és én mindketten elkezdtünk járni a Királyság - terembe, rövidesen azután, hogy Madisonville-be költöztünk, és én sajnálkoztam, hogy nem éltem a bibliai alapelvekkel összhangban, és a Társulat magas irányadó mértékei szerint, és elhatároztam, hogy a jövőben így teszek. Eldöntöttem, hogy tevékenyen és erősen részt fogok venni a "prédikáló munkában", talán "kisegítő szolga" vagy "vén" is leszek a gyülekezetben. Eltökéltem magam, hogy "tiszta lapot kezdek", keményen dolgozva azon, hogy elnyerjem Jehova és a szervezet helyeslését, és így túlélhessem Armageddont és az "Új Rendben" élhessek szeretett feleségemmel és gyermekeimmel. Az Őrtorony folyamatosan megjósolta, hogy Armageddonig csak néhány év van és valószínűleg 1975 őszén jön el.

Elkezdtem rendszeresen látogatni az összejöveteleket és szolgálatba menni, ahányszor csak időm engedte. Bibliatanulmányozást is vezettem egy zaklatott tizenévessel, akiknek anyja Tanú volt és azt gondolta, fiára nagyobb és kedvezőbb hatással lesz, ha egy rendőr tanítja a Szentírásra. De nem ez történt, és én abbahagytam a tanulmányozást, amikor a fiút elkapták autólopás miatt néhány hónappal később.

Néhányszor azután, hogy ez a tanulmányozás hirtelen megszakadt, kapcsolatba kerültem egy másik összezavarodott tizenhét éves fiúval, aki az anyjával élt egy Madisonvillei önkormányzati bérlakásban. Az egyik vén a gyülekezetben, akinek a felesége tanulmányozta a Bibliát a fiú anyjával, eljött hozzám egy este és megkért, kísérjem el a nő otthonába. A vén elmagyarázta, hogy a nő aznap elzavarta a fiát otthonról, valamiféle helytelen viselkedés miatt, és nem engedi, hogy visszamenjen a házba. Az immár hajléktalan legénynek nincs más rokona a környéken, és senkihez sem fordulhat. A fiú kétségbeesésében kapcsolatba lépett a vén feleségével, remélve, hogy ő tud beszélni az anyjával hogy visszafogadja őt a lakásba. A vén szerette volna, ha én beszélek a nővel hivatalos minőségemben mint rendőr, gondolván, hogy ez észre téríti.

Sötétedés után értünk a nő lakása elé, és én mondtam a fiúnak, hogy várjon meg minket az autóban. A nő azonnal felelt a kopogtatásunkra és miután észrevette a velem lévő vént, behívott minket. Az asszony úgy negyven év körülinek nézett ki, hosszú barna haja volt egyenesen hátrafésülve. Takarosan öltözött, ápolt volt és ránk mosolygott amikor beléptünk a nappaliba. Kellemesen meglepődtem, amikor körülnéztem a szépen kifestett lakásban, a frissen festett falakon és az újnak látszó modern bútorokon szerte a szobában. Az önkormányzati lakások, melyekben jártam, közel sem voltak ilyen szépek és tiszták mint ez. Megmutattam a hölgynek az jelvényemet és az igazolványomat és ő kedves mosollyal összevonta szemöldökét, amikor elmagyaráztam, hogy én rendőr vagyok és Jehova Tanúja. Később azt is elmagyaráztam neki, hogy a velem levő vén kérésére vagyok most ott, hogy beszéljek vele a fiáról. A nő arca céklavörös lett a dühtől, amikor megpróbáltam értésére adni, hogy nincs joga kirúgni a kiskorú fiát, aki nem tud gondoskodni magáról. Arról is tájékoztattam, hogy legalábbis ami a törvényt illeti, a legény az ő felelőssége alá tartozik tizennyolc éves koráig. A vén ekkor rámutatott, hogy a nőnek legalább annyira erkölcsi kötelessége a fiáról gondoskodni, mint amennyire törvényi is.

Ekkor az asszony elkezdte nagyon hangosan magyarázni, hogy a fia nem érti meg őt, és hogy a fiú apja hogyan hagyta el őket. A nő panaszkodott arról is, hogy a fiú nagy, és nem tudja fizikailag megfékezni őt. Ez felhozott egy másik problémát, amit meg kellett vitatnom az asszonnyal. A házamtól az asszony otthonáig tartó út során a legény azt állította, hogy az anyja és az apja azzal szokták büntetni őt, hogy arccal az ágyra fektetik és szíjjal verik a hátát. Amikor szembesítettem a nőt ezzel a váddal, azonnal elismerte. Úgy tett, mintha nem volna semmi rossz abban, ha ilyen módon büntetik a gyereket, és én meg voltam döbbenve szívtelen hozzáállásán. Miután tovább kérdeztem a fiú anyját, még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem ragaszkodik fiához és nem akarja őt a közelében tudni. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy gyűlölöm ez a nőt, akit pár perce már kezdtem sajnálni. Nagyon elszomorodtam, hogy a fiú visszakerül ebbe a hideg, nem gondoskodó környezetbe. De, érveltem, ez jobb, mint az utcán élni, és a fiú elég nagy, hogy fizikailag megvédje magát az anyjától. A fiúnak most már csak anyja szóbeli és lelki bántalmazását kellett elviselnie.

Míg a vén elment a kocsihoz, hogy elhozza a fiút, elmondtam a nőnek, hogy időnként vissza fogok jönni ellenőrizni, hogy lássam, hogyan jönnek ki a legénnyel. Tudtam, hogy jelentést kellene tennem a Gyermekvédelem felé, hogy ők kövessék tovább. De mivel az asszony tanulmányozott a Tanúkkal, azt gondoltam, hogy talán megtanulja alkalmazni a Biblia alapelveit és a dolgok egyenesbe jönnek közte és elhidegült fia közt. Mielőtt elmentünk volna, megadtam a srácnak a telefonszámom és a címem, mondván, hogy keressen meg, ha bármi további probléma adódik. Mint kiderült, a fiú otthagyta az iskolát tizenhat éves korában és nem talált munkát vagy bármit, ideje és energiája felhasználására, úgyhogy a nap nagy részét a házamnál töltötte. Azt gondoltam, ez jó alkalom egy csökönyös fiatalember megmentésére.

Elhatároztam, hogy Bibliatanulmányozást kezdek vele, megtanítom az "Igazságra" és az Őrtorony szervezet biztonságába viszem őt.

Elkezdtük a Biblia tanulmányozást heti rendszerességgel a házamban, családom többi tagjának részvételével. A fiú anyja félbehagyta a tanulmányozást a vén feleségével és én nagyon csalódottan hallottam később, hogy egy pünkösdi egyházhoz csatlakozott. Miután a fiú tizennyolc éves lett, jogilag felnőtt, segítettem neki munkát kapni a városi Út és Közegészségügyi Hivatalban, és végül képes volt egy lakást bérelni nem messze onnan, ahol a családommal laktunk.

Valamivel később éjszakai műszakban dolgoztam, és hallottam az adóvevőn, hogy egy másik járőr talált egy fiatalembert egy üzlet körül őgyelegve a belvárosban. A gyanús személy elmondta a rendőrnek, hogy csak egy kólaautómatát keresett, hogy vegyen egy hideg üdítőt. Azt is elmondta, hogy személyes barátságban van velem, és én kiállok mellette. Amikor elmondták ezt a rádión a gyanús személy leírásával és nevével együtt, visszajeleztem a rendőrnek, hogy a fiú oké, és elengedheti. Végülis, érveltem, a fiatalember nem lopott el semmit, én tanulmányoztam vele a Bibliát. A kezességemre elengedték a legényt.

Másnap az üzletet, ahol fiatal barátomat látták, kirabolták. Amikor néhány nap múlva a rendőrök kihallgatták a fiút, beismerte, hogy ő tört be az épületbe és a fiú házának átkutatásakor találtak a rablásból származó dolgokat. Mondanom sem kell, ez nagyon kínos volt számomra és nagyon dühös voltam, hogy fiatal barátom így használt fel engem, azután, hogy családom és én annyi kedvességet mutattunk felé. Mivel ez volt a fiú első bűnténye, próbaidőre felfüggesztett börtönt kapott. Nem jött soha többé a házamba a Biblia tanulmányozásunkra és nem is láttam azután sokáig. Legközelebb hat vagy hét év múlva láttam. Megházasodott és volt két gyereke.

<<< Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább >>>