Hatodik fejezet

A tény, hogy Jehova Tanúi nem tartanak meg semmilyen ünnepet, csak a házassági évfordulót, a legtöbb problémát okozta családunknak az évek során. Még ha próbáltuk is legjobb képességeink szerint elmagyarázni kisgyermekeinknek az okát, hogy nem tartjuk az ünnepeket, egyszerűen túl fiatalok voltak, hogy teljesen megértsék. Természetesen ami igazán nehéz volt fiaink számára, figyelni más gyerekeket, akik azokat a dolgokat teszik, amik nekik tiltva voltak. Karácsony, Újév, Húsvét, Hálaadás nap, születésnapok, Halloween, Anyák napja, Apák napja, Valentin nap, Szt. Patrik nap mind olyan ünnepek voltak, melyek "pogány eredetűek" az Őrtoronyban megjelent kutatások szerint, vagy egyszerűen azért nem ünnepelhettük, mert a "világiak" ünnepelték.

Gyermekeinknek, Danielnek és Scottnak, akik mindketten általános iskolába jártak már, ez kizárást jelentett minden tevékenységből és funkcióból, nagyon kívüállónak és magányosnak érezték magukat. Például amikor a Valentin nap közeledett és a gyerekek az iskolában kedves üzeneteket küldtek és kártyácskákat adtak osztálytársaiknak, a feleségem beszélt a tanárokkal, hogy biztos legyen benne, hogy ők nem vesznek részt. A tanárok általában nagyon megértőek voltak és elnézőek a fiúkkal, az irodába küldték őket és a feleségem hozta haza az iskolából a fiúkat. Ez volt az eljárás, amikor bármilyen ünnepléssel kapcsolatos tevékenységet folytattak.

Ráadásul fiaink megtanulták, hogy helytelen az amerikai zászlónak tisztelegni vagy a nemzeti himnuszt énekelni, mivel ezt bálványimádásnak tekinti Jehova Isten. Míg mindenki más az osztályban kezét a szívére téve állt és elmondta a hűségesküt a zászló előtt, ők csendben ültek a helyükön. A gyerekeink arra is utasítva voltak, hogy nem igazán elfogadható számukra, hogy olyan gyerekekkel játsszanak, akik nem Jehova Tanúi. Megtanulták, hogy a többi fiú és lány rossz társaság, mivel "világiak" és Sátán szervezetének részei. Ha nem volt más Jehova Tanúja gyerek az osztályban, és többnyire ez volt a helyzet, arra voltak utasítva, hogy magukban játsszanak. Ez volt az utasítás a szünetekre, az ebédidőre vagy bármilyen más társas alkalomra is. Mégis, feleségem néha otthon kivételt tett ez alól a szabály alól, megengedte a fiúknak, hogy a szomszéd gyerekekkel játsszanak az ő figyelő szeme előtt és felügyelete mellett.

Második fiunk, Scott, utóbb elárulta nekünk, hogy mert elutasította a hűségeskü elmondását a zászló előtt az iskolában, néhány osztálytársa kommunistának nevezte őt. Scott vidáman reagált erre, mégis, bár nem volt biztos benne, mi az a kommumista mikor fiatal volt, az, hogy a gyerekek más néven hívják őt, fájdalmat okozott neki. Természetesen csupán a "másság" miatt kigúnyolták és kiközösítették a fiúkat osztálytársaik, és gúnynevekkel csúfolták alkalmanként. Még ha szomorú is volt számunkra látni a fiainkkal való rossz bánásmódot, megpróbáltuk világossá tenni számukra, hogy mi igaz keresztények vagyunk, akiknek el kell viselniük az üldöztetést a hitünkért, és majd hamarosan megkapjuk a jutalmat a Jehova és az Őrtorony szervezet iránti hűségünkért és engedelmességünkért. Ráadásul folyamatosan magyaráztuk gyermekeinknek a családi Biblia tanulmányozáson és más alkalmakkal, hogyan fognak azok az Isten szervezetén kívüli emberek -- némelyik ma már viccesnek tűnik számukra - elpusztulni Armageddonkor, és mi megtartatunk.

Ahogy gyermekeink idősebbekké váltak, nem volt megengedett számukra a részvétel a tananyagon kívüli tevékenységekben sem. Sportolás, cserkészet, hobbyk stb. a Társulat szerint mind értékes idő elpazarlását jelentették. Gyermekeink energiáját, mondta a szervezet, jobb ajtóról - ajtóra járásra fordítani, figyelmeztetve az embereket Jehova küszöbön álló ítéletére Armageddonkor. A Társulat szüntelenül szigorúan figyelmeztetett minket, hogy ez az életmentő munka fontosabb, mint bármi más amivel az időnket tölthetnénk. Amikor eljön Armageddon és valami azért pusztul el, nem volt lehetősége tanulni az "Igazságról" , mert hanyagul végeztük szolgálatunkat, Jehova felelősségre von minket, és annak a személynek a vére a mi kezünkhöz tapad.

Ráadásul, ha észrevették, hogy a szolgálatban eltöltött órák teljes száma abban a hónapban a gyülekezetben kevesebb volt, mint amennyi a vének szerint kellett volna, hogy legyen, mindig emlékeztetve voltunk, hogy "aki nem használja bölcsen az idejét most, annak nem lesz ideje az Új Rendben sem". Ez nyilvánvaló célzás volt, hogy ha nem teljesítesz elegendő órát Jehova szervezete szolgálatában most, nem fogsz élni az Új Rendben Armageddon után. El fogsz pusztulni a többi bűnössel együtt.

Az ünnepek megtartásától való tartózkodás különösen nehéz volt a fiúknak karácsonykor és a születésnapokon. Fiaink hallhatták, amint osztálytársaik a jelenlétükben arról beszéltek, mit kaptak karácsonyra vagy születésnapjukra. Abbeli erőfeszítésünkben, hogy csökkentsük gyermekeink csalódottságát, hogy nem kaptak karácsonyi ajándékot, a karácsony utáni kiárusításokon vettünk nekik játékokat és ajándékot csökkentett áron. Ezeket nem a karácsonyi ünnep részeként adtuk nekik, hanem csak azért, mert szerettük őket. Amikor eljött a születésnap, hasonló módszert alkalmaztunk, a fiúknak a születésnapjuk után adtunk ajándékot, nem ünneplésként, pusztán szeretetből. Linnie és én minden alkalommal tisztességtelennek éreztük ezt a kibúvót. Ám mivel úgy tűnt, hogy minden Tanú, akit ismertünk, hasonló módszert követett, folytattuk ezt a gyakorlatot.

<<< Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább >>>