Kilencedik fejezet

1992 júniusa volt és újra eljött Jehova Tanúi éves Kerületkongresszusa, melyet a Kentucky állambeli Louisville-ben tartottak. Linnievel hónapokkal előbb tervezni kezdtünk, szállást foglaltattunk, hogy biztosan legyen helyünk. Jehova Tanúi ezrei fognak összejönni egy sportlétesítményben, hogy szellemileg építő információt és ismeretet kapjanak. A program rendszerint magában foglalja az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat egy új könyvének kiadását, valamint különféle bibliai témájú előadásokat. Szokás szerint bemutatnak egy drámát vagyis jeleneteket valamilyen bibliai szereplő történetével kapcsolatban.

Több alkalommal voltam régebben ilyen összejöveteleken, és igazán nem szerettem őket. Sok más dolog mellett a székek rendkívül kényelmetlenek, az étel pocsék, és ki nem állhatom a tömeget. Ahogy a kongresszus közeledett, egyre jobban féltem.

Egy este a kedd esti tanulmányozás után megkérdeztem az összejövetelt vezető vént, miért kell ezeket a kongresszusokat látogatnunk. A kérdésem annak eredménye volt, hogy korábban büszkén bejelentette egy testvérnő a jelenlévők közül, hogy kilépett a munkahelyéről, amikor munkaadója tájékoztatta, hogy nem hiányozhat a munkából azokon a napokon, amikor a kongresszus lesz. A vén megdícsérte a testvérnőt kitartó Jehova és szervezete iránti lojalitásért.

Megpróbáltam érvelni a vénnek a kongresszusok kötelező látogatásáról, megállapítva, hogy minden, ami elhangzik ezeken az összejöveteleken, feljegyzésre kerül és megjelenik az Őrtorony folyóirat egyik következő számában. Így ha nem vagy képes vagy nem akarsz ott lenni, igazából nem maradsz le semmiről. A vén megnyugtatott, hogy az írások egyértelműen figyelmeztetik a keresztényeket, ne feledkezzenek el az összejövetelekről. mint szokásuk némelyeknek. Később a megfélemlítésünkre irányuló erőfeszítésként a vén kijelentette, hogy a zsidó törvény alatt aki nem ment el a meghatározott összejövetelekre, azt megkövezték. "Ennyire komoly dolog ez."

Ez az összevetés a régi mózesi törvénnyel és a lehetséges vétkünk az összejövetelek látogatásában, véleményem szerint kicsit nevetséges. Visszavágtam a vének érvelésére, hogy mivel összegyűlünk a heti öt összejövetelen, nem értem, hogyan lehetne mulasztásunk az "összejövetelekben". Ekkor szellemesen megkérdeztem a vént:" Ki dönti el, hogy hány összejövetelt kell látogatnunk?"

Nyilvánvalóan nem véve észre az iróniát a kérdésemben, a vén határozottan azt válaszolta: " A hű és értelmes rabszolga, természetesen", értve ezalatt Jehova Tanúi Vezető Testületét. Ismét láttam, hogy a kérdéseim és kommentárjaim feldühítik a tanulmányozás vezetőt, ejtettem a témát. Számos más a vénekkel való összecsapás után, amikor a szervezet tanításait illetően tettem fel kérdéseket, kezdtem hangoztatni a feleségemnek, hogy valami nagyon rossz Jehova Tanúi Őrtorony Biblia és Traktátus Társulata körül. Nem tudok rámutatni még, mondtam neki, de igazán bosszant engem.

Olyan volt, mint egy viszketés, amit hiába vakarsz, és én kezdtem nagyon összezavarodni az érzéseim miatt. Egy alkalommal, amikor bevallottam a vénnek, aki tanulmányozott velünk, hogy néha kérdéseim és kételyeim vannak a társulat hittételeivel kapcsolatban, megnyugtatott, hogy csak tegyem félre a kérdéseimet egy időre. A vén elmondta, végül Jehova megadja nekem ezeknek a dolgoknak a megértését, és hogy mindannyiunknak vannak időnként kételyeink. Megpróbáltam engedelmeskedni a vén javaslatának. Ám kérdéseim és kételyeim elérték azt a pontot, hogy nem tudtam tovább tovább elnyomni őket. Emlékszem, soha nem volt ilyen problémám évekkel ezelőtt, amikor tanulmányozni kezdtem a Tanúkkal. Egyszerűen elfogadtam, amit a Társulat tanított, kérdés nélkül, és csodálkoztam, miért olyan más most.

Hogyne, idősebb lettem és tapasztaltabb, és talán a rendőrként eltöltött évek is gyanakvóbbá tettek, és nem fogadtam el “csak úgy” a dolgokat. Bármi is volt az oka kétségeimnek, kezdték aláásni az Őrtorony szervezetbe vetett hitemet. Eljött a Louisville-i összejövetel ideje, és habár nem volt kedvem elmenni, kötelességtudóan megtettük az utat feleségemmel a nagy városba. Amikor megérkeztünk a szállodába és bejelentkeztünk, nagyon elégedetlenek voltunk a Társulat által számunka foglalt szállással.

Ráadásként arra, hogy az ágynemű a hatalmas ágyon nem volt tiszta, a szőnyeg cigaretta égette foltokkal volt tele, és nem úgy nézett ki, mintha valaha is tisztítva lett volna. A lámpa egy szál dróton lógott a mennyezetről és nem világított, amikor felkapcsoltad. De a legrosszabb a légkondicionáló működésképtelensége volt, hogy nem hűtötte a levegőt. Feleségemmel jobbszerettünk volna találni egy másik szállást. De szerencsétlenségünkre, mivel az összejövetel a városban volt, üres szállást találni nem volt könnyű, úgyhogy eldöntöttük, hogy igyekszünk a legjobban viselni a rossz helyzetet. Aznap este, mikor a szálloda éttermében vacsoráztunk, észrevettünk több Tanút a Madisonville-i gyülekezetből, és mind hasonlóan boldogtalanok voltak körülményeik miatt.

A következő reggelen korán és frissen ébredtünk. Az összejövetel kezdete 9.00 órára volt kitűzve és mi szerettünk volna a tömeg előtt odaérni, hogy helyet foglalhassunk lehetőleg az első sorokban- tekintettel a halláscsökkenésemre. Sajnos mindenki hasonlóan gondolkodott. Leparkoltuk a kocsinkat, úgy tűnt, hogy mérföldekre a stadiontól, megkövetelve a hosszú gyaloglást a melegben a bejáratig. Amikor végre beértünk, már csak fenn, a fedetlen lelátókon volt hely. Miközben felfelé mentünk a lépcsőn, odadörmögtem feleségemnek, hogy ha tudom, hogy ilyen messze ülünk a színpadtól. akkor elhozom a látcsövemet. Végül találtunk két egymás melletti széket, és miután belegyömöszöltük magunkat, eltűnőtem, a sok túlsúlyos testvér és testvérnő ilyen messzire utazott, hogy szoros közelségbe kerüljenek. Örültem, amikor a program végre elkezdődött és elterelte a figyelmemet a máris nagy hőségről és a kényelmetlen környezetről. Amennyire visszaemlékszem, a progam egy előadással kezdődött.

Miután többféle témát megmagyarázott, az előadó megdöbbentő kijelentést tett, ami igazán sokkolta érzékenységemet. Ez a kijelentés fordulópontot jelentett életemben, végül feleségem életében is elvezetett a szabaduláshoz az Őrtorony félrevezetéseinek gubancos és összevissza hálójából mindörökre. A szónok kijelentette: "Testvérek és testvérnők, akiknek barátaitok vannak a szervezeten kívül, és ti tanúskodtatok nekik és ők nem fogadták el az 'Igazságot', teljesen el kéne különítenetek magatokat ezektől az emberektől. "Mindezek után " - folytatta a szónok - " rossz társaságok, melyek megrontanak hasznos szokásokat".

A kijelentés nem lepett meg túlságosan, mivel a Tanúk úgy vélték, hogy a szervezeten kívül mindenki a Sátán által van irányítva, és nem kéne társulni velük. Ámde ekkor a szónok folytatta: "és te testvér vagy testvérnő, aki a családtagjaidnak alaposan tanúskodtál, és nem fogadták el az 'Igazságot', nem kellene több időt töltened velük a szükségesnél." A szónok kijelentése majdnem arra indított, hogy tiltakozva felálljak, és körülnéztem környezetemben, felzúdulást remélve a hallgatóság soraiban. De csak ült csöndben mindenki, néhányan szorgosan legyezve magukat a hőség miatt, mások unott kifejezéssel arcukon. Nem tudtam elhinni, hogy a szónok ilyen hihetetlen kijelentést tett.

Odahajoltam feleségemhez és suttogva megkérdezzem, ő is hallotta e amit a szónok mondott, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük családtagjainkkal, akik nincsenek az "Igazságban". Linnie azt felelte, hogy hallotta és érezve, hogy a kijelentés idegesít engem, megpróbálva enyhíteni amit a szónok mondott. Linnie tisztázta, hogy a szónok kijelentése nem jelenti azt, hogy teljesen kerüljük el családtagjainkat. Csak a szükségesre kell korlátoznunk a velük töltött időt. Feleségem értelmezése a szónokról még inkább idegesített és nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen intelligens személy mint ő, nem látja, mi is ez valójában.

A program hátralévő részében szándékosan csöndben ültem, várva az ebédszünetet. Amilyen hamar lehetett, Linnievel visszatértünk szállodaszobánkba ebédelni és pihenni, mielőtt a délutáni ülésszak megkezdődik. A szálloda felé vezetve útközben elmondtam Linnienek, hogy fel vagyok háborodva a szónok állításától, hogy a legkevesebb időt töltsük családtagjainkkal, akik nem Jehova Tanúi. Megkérdeztem Linniet, végrehajtja mindazt, amit a szónok javasolt, tekintve hogy csak mi vagyunk Jehova Tanúi mindkettőnk családjából? Azt jelentené, hogy kevés időt töltenénk csak felnőtt fiainkkal, szeretett unokáinkkal, szüleinkkel, bátyáinkkal és húgainkkal. Emlékeztettem Linniet, hogy társadalmunk legnagyobb problémái a családok széteséséből erednek, és nem hinném, hogy bármelyik keresztény szervezet megkísérelné még jobban elidegeníteni tagjait családjaiktól. Mindezek után, jelentettem ki, a családi elrendezést nem Isten rendelte el az emberiség áldására? Ez emlékeztetett engem - és elmondtam feleségemnek - hogy ez a dolog az emberek elülönítésével a családjuktól és barátaiktól akik kívül vannak a vallási csoporton, a kedvelt taktikája a vallási kultuszoknak. A külső befolyások drasztikus korlátozásával könnyen lehet irányítani az embereket. Ehhez az "izolacionizmushoz" hasonló stratégiát alkalmazott a híres Jim Jones és eredményezte a tragikus Jonestowni tömeggyilkosságot.

Miután megérkeztünk szállodai szobánkba, elmondtam Linnienek, hogy nem szándékozom visszamenni a gyűlésre, és semennyire sem szeretnék együttműködni egy csoporttal vagy szervezettel sem, ami a családok elkülönülését javasolja.

Továbbá elmondtam Linnienek, hogy ha akarja, vigye az autót és menjen vissza az ülés délutáni részére. Én megvárom a szállodában. Linnie megnyugtatott, hogy nem akar egyedül visszamenni, így eldöntöttük, hogy pakolunk és délután hazamegyünk. Csomagolás közben még egyszer határozottan kifejtettem aggodalmaimat az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatot illetően, és megismételtem korábbi kijelentésemet feleségemnek, hogy valami rettenetesen rossz ezzel a szervezettel.

Mégis, amit nem értettem meg még egy ideig, hogy ez az elidegenítési stratégia a családtagoktól akik Jehova Tanúi szervezetén kívül vannak, nem egy új világosság vagy tanítás, mint gondoltam. Nem túl régóta vizsgáltam az őrtornyot és tanításait a kiközösítésem ideje óta, és teljesen elfelejtettem a "mi és ők" hozzáállásukat. Emlékeztem, hogy ez az Őrtorony eljárás több, mint hozzáállás, de a Louisvillei gyűlésig nem hallottam nyíltan kimondva, amennyire vissza tudok emlékezni. Nyilvánvaló volt, mért nem látta ezt meg más és lett lehangolt ettől a kijelentéstől, beleértve a feleségemet is.

Amikor hazaértünk Madisonville-be, elmondtam feleségemnek, hogy magamban fogom tanulmányozni a Szentírást. Kijelentettem, hogy többé nem olvasom az Őrtorony kiadványokat és nem leszek befolyásolva általuk vagy tanításaik által, miközben a valódi "Igazságot" kutatom. Ekkor titkokban vettem egy International Version Tanulmányozási Bibliát és egy bibliai szótárat a helyi könyvesboltban. Még nem volt elég bizalmam az újonnan kijelentett szabadságomban, hogy elmenjek egy bibliai könyvesboltba, mivel még tartottam tőle, hogy meglát egy Tanú és elmondja a véneknek.

Továbbra is elkísértem feleségemet a vasárnapi nyilvános előadásokra a Királyság - terembe és kissé paranoiás érzéssel csodálkoztam, hogy a vének nem veszik észre, hogy többé nem az Új Világ Fordítást használom, hogy megkeressem a hivatkozott írásszövegeket az összejövetelen. Tudtam, ha véletlenül valaki észreveszi az International Version tanulmányozási bibliát, összeütközésbe kerülök a vénekkel. Ámde mielőtt a dolog kiderült volna, egy újabb váratlan tragédia történt családunkban. Idősebb mostohaanyám , aki magányosan élt Port Charlotte-ban, Floridában, váratlanul megbetegedett. Feleségemmel el kellett utaznunk hozzá, aztán ott maradnunk, hogy a családi ügyeket elrendezzük hamarosan bekövetkezett halála után. Ez alatt a hosszú Floridai látogatásunk alatt Isten nagyon határozottan lépett közbe életünkben. Az Úr kézen fogott minket és nagyon szeretően elkezdett kivezetni minket az Őrtorony félrevezetésének sötétségéből.

<<< Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább >>>